2020. február 17., hétfő

!!! Marder interjú !!!

Ha a finn zenei színtérről beszélgetünk, általában a következő megállapításokra jutunk a diskurzus során: a finneknek igen magas színvonalú zenekaraik vannak; ugyan mennyiségüket tekintve nem túl sok van, de a meglévők igencsak magasra tették a mércét a dallamos zenéjükkel. Szerintem mindenki ismeri az olyan északi RAC legendákat, mint a Mistreat vagy a Sniper, azonban mind a mai napig a hardcore és metal befolyásoltságú alakulatok nem igazán voltak megszokottak arrafelé, így pár évvel ezelőtt nagyon megörültünk, hogy a PC Records megjelentette a Marder első lemezét, akik egy igen új és egyedi megközelítésű zenét hoztak a színtérre.  A tavalyi második CD után már komolyan el is határoztuk, hogy amint lesz rá lehetőségünk, megkeressük a srácokat egy interjú erejéig. Ezt olvashatjátok most:


1., Kérlek mutasd be a zenekart! Kik a tagok? Mivel foglalkoztok a magánéletben?

Helló! Mi vagyunk a Marder Finnországból. Tagjaink: Hoikka - szólógitár, Jaakko – dob, Janne – ritmusgitár, Leksi – ének és Peku – basszusgitár. Mindannyian munkásosztálybeliek vagyunk, szabadidőnkben zenélünk (bár ez nyilvánvaló), súlyt emelünk, küzdősportokat űzünk, jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztunk, és így tovább. Tudjátok, a szokásos dolgok.



2., Hogyan jellemeznétek a Marder zenéjét?

Nehéz leírni a zenénket, mert többféle stílus elegyéből áll, de található benne thrash metal, punk és hardcore hatás. Lehet benne más is, főleg az újabb dolgainkat tekintve, de szándékosan nem nyomjuk semmilyen irányba sem a hangzásunkat. Némelyek azt mondják, hogy túlzottan black metalosak vagyunk, meg hogy túl kemény és hangos a zenénk, de ez a mi bajunk, minden az alkoholos befolyásoltságunk szintjén múlik.


3., Úgy tudom, hogy pár tagotoknak volt a múltban (vagy van még?)  hardcore irányultságú zenei projektje. Ezek még mindig megvannak? Tudnátok mesélni ezekről a projektekről bővebben?

Ezt illetően úgy vélem, hogy a White Guardra és / vagy a Rusty Nailbombra utalhattál. Mindkét zenekar működik és mindkettő tervez még további anyagokat megjelentetni a jövőben. A Rusty Nailbomb Peku, a basszerosunk projektje; történt ott egy csomó változás a felállásban és sajnos kissé inaktívak is voltak az utóbbi években, de remélhetőleg ez változni fog! A White Guard az énekesünk, Leksi és a Horss nevű bandából érkező Alexander közös projektje. A bemutatkozó CD pár éve jelent meg és már majdnem kész a következő album is. A késés oka mindkét projektünknél nem a lustaságunk, hanem a szabadidő hiánya, mert mindig rengeteg dolog zajlik egyszerre.


4., Finnországban nem volt megszokott, hogy jobbos bandák ilyen agresszív zenét játszanak. Hogy jutott az eszetekbe az az ötlet, hogy ilyet kéne nyomatni?

A kései '90-es években volt itt egy Hate Crime nevű zenekar, amit hatecore-nak nevezhetünk, de utána leginkább az RAC volt a jellemző (a Rusty Nailbombs-tól eltekintve), de akadt és akad még most is errefelé jópár NSBM zenekar is. Amikor elindultunk, nem igazán voltak távlati elképzeléseink arra vonatkozóan, hogy mit is akarunk. Minden magától jött össze ás ahogy zenei képességeink fejlődtek, egyre gyorsabb dolgokat nyomtunk, mert mi a faszért is ne tettük volna. Mostanra ez a gyors és kemény zene vált az ismertetőjegyünkké és eléggé valószínűtlen, hogy ettől valaha is el fogunk térni, de sohase tudhatjuk, mit hoz a jövő.


5., Voltak nálatok más hatecore zenekarok is? Melyik volt a legelső? Most vannak nálatok olyan zenekarok, akiket hatecore-nak nevezhetünk?

A legközelebbi, amit hatecore-nak nevezhetünk -tőlünk és a Rusty Nailbombtól eltekintve- a Civic Duty, ők 2018-ban jelentették meg a bemutatkozó albumukat a Sakaramiina Records-nál, meg is hallgathatod őket a Bitchute-on! A Mistreat első EP-je egyébként sokkal punkosabb volt, mint a mostani zenéjük, szóval mindenki döntse el maga, hogy ki volt ebben a stílusban az úttörő.

6., Mesélj valamit a szövegeitekről, kérlek! Miről szólnak?

Szövegeink főleg olyan negatív témákat érintenek, mint a globalizáció, kapitalizmus, tömeges bevándorlás, feminizmus, konzumerizmus, kommunizmus és a hozzájuk kapcsolható dolgok. Természetesen énekelünk nacionalizmusról, vérvonalunkról és egyéb, szívünkhöz közelálló kérdésekről is. Sajnos legális okokból nem fejezhetjük ki magunkat a nekünk igazán tetsző módon, de ez nem számít, üzenetünk erős és az azt hallgatók érteni fogják. Volt némi nehézségi tényező az utolsó CD-n, mert a legtöbb szövegünk túl pajkos lett ahhoz, hogy bele lehessen tenni a borítóba.




7., Tudjuk, hogy a tömeges bevándorlás Skandináviában (főleg Svédországban) rengeteg bajt okoz. Mi a helyzet Finnországban?

Igen, a nem fehér bevándorlási hullám Nyugat-Európát érintette a legrosszabbul, de senki sincs biztonságban a hatásai alól.  Svédországban legalább a lakosság 10%-a nem fehér és a helyzet kezd hasonlóvá válni, mint Francia- vagy Németországban; valószínűtlen, hogy a nagy összeomlás előtt bármi is javulni fog. Finnországban még nem olyan rossz a helyzet, látható a politikai igyekezet a parlamentben arra, hogy javítsanak a dolgokon, de egészen biztosan ugyanez a sors vár ránk is előbb-utóbb.


8., Láttam, hogy főleg RAC zenekarokkal léptek fel. Skinheadnek is valljátok magatokat?

Igen, főleg RAC zenekarokkal zenélünk, mert ugyanabban az ideológiában és szubkultúrában vagyunk érdekeltek, de a dolgok folyamatosan fejlődnek a zenei színtéren és  ideológiai fronton is. Nem igazán foglalkozunk azzal, hogy kivel lépünk fel, amíg jó emberek és ugyanazokat az értékeket vallják, mint mi. Az RAC zenekarok mellett játszunk black metal zenekarokkal is Finnországban, és volt már pár kiruccanásunk Közép-Európába is. Nem igazán a mi stílusunk, hogy szigorúan megválogatjuk, kivel lépünk fel, a célunk az üzenetünk terjesztése és persze mellette némi szórakozás is, majd meglátjátok. Vannak skinheadek a zenekarban, de nem tartozunk mindannyian a szubkultúrához.



9., Nemrég láttam, hogy Finnország új miniszterelnöke egy olyan fiatal nő, ahol a "szülők" leszbikusok. Ez az új miniszterelnök támogatja a tömeges bevándorlást és egy csomó hasonló, romboló hatású balos dolgot.  Hogy vélekednek erről az átlagemberek?

Létezik egy hangos, de annál kisebb létszámú kisebbség, akik rajonganak az efféle politikáért, persze ők kapják meg a legtöbb médiafelületet, mivel jelenleg az övék a politikailag legkorrektebb vélemény a történelemben. Természetesen ez a kép rendkívül szégyenteli a finn népre nézve, de hadd emlékeztesselek, hogy ezek csak bábok a hatalom igazi urainak a kezében, akik az igazi politikai döntéseket hozzák.  Az átlagember nem igazán érti ezt és a beszédtémái meg a politikai véleménye azokra a botrányokra reflektál, amit nap mint nap mutatnak vagy írnak a médiában , ami hatékonyan felszámolja az önálló gondolkodásra való képességét. Szerencsére sokan érzéketlenek erre, viszont ugyanakkor elkötelezett szavazói azoknak a pártoknak, amikről úgy vélik, hogy az érdekeiket képviselik. Ha vetsz egy pillantást a történelemre, látható, hogy a finnek töméntelen mennyiségű igazságtalanságot és mellébeszélést hajlandóak elviselni, mielőtt tényleg cselekednének, de remélhetőleg utána fellázadnak az állam ellen vagy akár egy polgárháború is kitörhet, ki tudja.

10., Mekkora a finn NS mozgalom? Az átlagember egyetért a nézeteitekkel?

Más országokkal összehasonlítva a finn NS mozgalom nem olyan nagy, részben az előző válaszban is ismertetett okok miatt. Nem vagyunk politikai aktivisták, de arra biztatjuk az embereket, hogy mozduljanak abba az irányba, ha ez szolgálja legjobban az érdekeiket. Tegyetek valami hasznosat, a legtöbb emberben rengeteg a kihasználatlan potenciál, szégyen lenne veszni hagyni!  Az átlag az üzenetünk 88%-val egyetért, de az agymosás már addig a pontig jutott, hogy az emberek teljesen elidegenedtek a zsiványkérdéstől és a faji dolgoktól általában, de ahogy a kétarcú média mindannyiunkat a dicsőséges multikulturális állam felé tereli, az emberek talán elkezdenek gondolkodni azon, hogy miért és ki profitál ebből az egészből és hogy nekünk mi is ebben a szerepünk


11., Történelmi okokból kifolyólag komoly feszültség volt az oroszok és a finnek között. Amennyire én tudom, a finn mozgalom ellenszenvvel viseltetett az oroszok iránt a múltban, még volt is pár oroszellenes RAC szám a '90-es években. Hogy látjátok ezt a kérdést, mi a véleményetek erről? Megváltozott ez a hozzáállás?

Igen, létezett az oroszellenes gyűlölet azért, ami a kommunista uralom alatt történt, de úgy tűnik, ez elenyészett részben az idő múlásával, részben mert az emberek képezték magukat és megismerték a kommunista ideológiát, valamint a mozgalmat működtető erőket. Voltak a háborús időkből származó indulók feldolgozásai és akadtak szimpla oroszellenes agitációk is. de mára már nem ez a helyzet. Szoktak jönni orosz látogatók a különböző politikai megmozdulásokra és nem szokatlanok az oroszok a koncertjeinken sem. Ez egy jó irány és reméljük, hogy ez így is marad.


12., Terveztek valami új anyagot mostanában? Vagy az élő fellépésekre koncentráltok inkább?

Aktívan dolgozunk új anyagon, még pár hónapig a fellépéseket is szüneteltetjük, mert az új dolgokra akarunk koncentrálni.  Általában 10-20 koncertet nyomunk egy évben, ezek mellé jönnek az egyéb bandáink és más szabadidős tevékenységek, nem igazán van időnk arra, hogy 100%-osan az új anyagra tudjunk fókuszálni, általában csak a soron következő fellépésekre szoktunk próbálni.



13., Támogatjátok a focihuliganizmust? Létezik egyáltalán ilyesmi Finnországban?

Nem sok minden történik az itteni huligán színtéren, főleg más európai országokhoz viszonyítva. Páran a Helsinkiben működő IFK szurkolói voltunk régebben, amíg az egy hagyományos munkásosztálybeli focicsapat volt. Manapság külföldről vásárolnak játékosokat, kirugdossák az ikonikus finn focistákat, az egész valami kínai kapitalisták kezében van. Hallottuk, hogy még mindig zajlik valami a fiatalabbakból álló huligán csoportok környékén.

14., ...és a szokásos kérdésem: tudtok valami a magyar mozgalomról? Esetleg ismertek pár magyar zenekart?

Ismerjük a Légió Hungáriát és persze a Blood & Honourt, a Hammerskineket és a Skins 4 Skins-t. A zenekarneveket illetően igénybe vettünk némi Google segítséget, hogy helyesen írjuk le a neveiket, de a következő bandákat ismerjük: Vérszerződés, Vendetta, Arrow Cross, Archivum, Jogos Önvédelem, Titkolt Ellenállás (R.I.P) és Fehér Törvény... Biztosan akad még csomó, most ezek jutottak az eszünkbe. A zenei színteretek igazán aktív és energiával teli; reméljük, hogy ez így is marad!

15., Nagyon köszönjük az interjút, Srácok! Ha esetleg van valami hozzászólni valótok, utolsó szavak, egyebek, akkor itt van rá a lehetőség!

Nagyon köszönjük az interjút! Találkozunk április 4-én Budapesten, készítsétek be a pálinkát! Kitartás!

***

Kapcsolat a zenekarhoz:

Telegram:
https://t.me/MarderFinland

VK:
https://vk.com/marder_page

FB:
https://www.facebook.com/marderfinland/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése