Koncertbeszámoló - Slayer búcsúturné, Bécs, 2018.11.23.

Szerencsére blogunk lelkes csapata mellett akadnak más zenerajongók is köreinkben, akik hajlandóak pennát ragadni, ha valamiféle gondolatuk támad vagy élmény éri és - ami számunkra a legörvendetesebb - hajlandó megengedni, hogy príma sajtóorgánumunk hasábjain jelenjen meg irománya. Ezúttal is új vendégszerzőt avatunk, Maci barátunk vállalta, hogy megosztja velünk a bécsi Slayer koncerten látottakat. Reméljük, hogy még sok ilyen írást olvasunk majd tőle! (A képekért külön köszönet neki!)

SLAYER Bécsben

Bécs, 2018. november 23.

      Öt évvel ezelőtt hagyta itt a Slayert, és egyben a földi létet Jeff Hanneman(RIP). Ez volt talán az első komolyabb lépcsőfok több jelzés értékű dolog után, ami erre a sajnálatos útra vezette kedvenc thrash metal bandánkat. Akkor még szerencsére nem dobták el a lantot, így még számos jó évet köszönhetünk nekik, miközben új dalok is születtek, és körbejárták még párszor az értük rajongó bolygót.

      Mikor futótűzként terjedt el a hír, hogy kedvenceink egy utolsó turnéval köszönnek el, bizakodtunk, hogy Budapestet is útba ejtik, de sajnos ennek se híre se hamva. Na de persze nem vették el a kedvünket, így az aránylag közelebbi lehetőségek között kezdtünk el mazsolázni, hogy hol nézzük meg talán utoljára hőseinket a világot jelentő deszkákon. Úgy gondolom, hazánkból legtöbben a 2018 november 23-ai bulira voksoltunk a sógoroknál. Óvatos becsléssel azt gondolom legalább 1000 magyar rajongó látogatott el ebbe a Papp László aréna kaliberű rendezvényterembe, melynek környékét ezen az estén ellepték a magyar, szlovén, szlovák rendszámmal érkező buszok. Színterünket is számos bajtárs képviselte, néhányukkal találkoztam is, de biztos vagyok benne, hogy voltak, akikkel meg nem, hiszen sok ezer ember közt ez nem annyira meglepő. Az első ellenőrzésen átverekedtük magunkat, s egy régi jó cimborával futottunk össze, egykori kedvenc szlovén NS metal csapatom a SKULLCRUSHER frontemberével. No de nem értünk ám rá nagyon diskurálgatni, érkezésünk után 5-10 perccel már kezdett is az OBITUARY. Szerintem ők voltak a legjobb előzenekar! Most láttam őket első alkalommal, csak a ’90-es években kölcsönkapott néhány másolt magnókazetta volt némi emlékem velük kapcsolatban. Teljesen lenyűgöztek! Szuper volt a hangosítás, de ettől függetlenül is nagyon odakúrt ez a banda! Kicsit sem volt érezhető, hogy veteránok, ifjú titánokat meghazudtoló úthengerként taroltak rövid, de igen velős műsorukkal! Őket az ANTHRAX követte. Zenéjükkel szintén teljesen elégedett voltam, ők picit egyszerűbb, nyersebb

produkcióval álltak színpadra, ami még előnyükre is válhatott volna, de sajnos a frontember elég gyengén teljesített. A remek show-t nyújtó dobos segítette ki, mondhatni ő volt a picit már rozogácska öregember mankója. Na de nem akarom őket teljesen leírni, hozzáteszem, hogy azért volt 1-2 régi sláger, aminek a refrénjét velük üvöltöttem (haha). Harmadik bemelegítő csapat, a LAMB OF GOD következett. Soha nem figyeltem fel rájuk. Nincs velük igazából semmi konkrét problémám, csak egyszerűen nem fogott meg. Most sem...

Na de végre következett a SLAYER! Profin megtervezett színpadi show-val nyitottak, és ezt végig szinten is tartották. Aminek nagyon örültem, mert ha ezt fokozni szerették volna, az már elvitte volna a produkció lényegét egy másik irányba. Így viszont a mindannyiunk által favorizált thrash himnuszok közt remek időzítéssel, és jól átgondolt koncepciót felépítve jöttek egymást követve a látnivalók is a hibátlan zenei produktum mellett. Az utolsó album borítója jelent meg a színpad mögött, és kőkeményen megalapozták az utóbbi évek termésének eszenciájával a hangulatot. Kíméletlen tempót diktáltak, amire viszonzásul rengeteg őrült rajongó indította be azonnal a rakétákat. Na és ha már itt tartunk, a színpadon is volt bőséggel piró, és nem csak a kiszámítható, más bandáknál is előforduló cuccok, hanem számos, a zenekarhoz köthető szimbolika és dinamika is roppant jól el lett találva. Ezzel sem hibáztak az urak. Ahogy az első blokk végéhez értünk, lehullott az eddigi háttér és elővillantottak egy sötétebb korszakot megidéző, kevésbé modern molinó kompozíciót. Innentől a ránk zúduló tételek is ehhez passzoltak. Itt már a zenekart régóta kísérő arcok is megvadultak. Egymást követték a legendás dalok, azt gondolom, senki nem maradt elégedetlen a setlist tekintetében. Már meg sem lepett, mikor harmadszor is megújult a csapat mögötti kép, ami továbbra is remekül passzolt azon dalokhoz,

amiket a következő gyilkos szettben tartogattak még számunkra. Mikor pedig már azt gondoltuk, a végéhez értünk és már nem jöhet semmi változás, hiszen az utolsó dalt konferálta fel Araya mester, ismét lehullott a lepel és a negyedik, az utolsó háttérkép vált láthatóvá, amivel ezen az estén is Jeffre emlékeztek az Angel of Death-tel! Nem tudnám szavakba foglalni, ami ekkor következett. Valahol egy véres ütközet utolsó rohamának dühe és az emlékezés könnyeivel küszködés közti határmezsgyén egyensúlyozva értünk földet. Amikor felkapcsolták a világítást, még mindig a show hatása alatt voltam, de még egy hét elmúltán is, mikor ezeket a sorokat elkezdtem begépelni...

Koncertbeszámoló - 20 éves NS SXE koncert

Tekintettel az év végi-karácsony előtti uborkaszezonra (és mivel hónapok óta várunk megint pár interjúra), megtörjük a csendet egy koncertbeszámolóval, amiről amúgy is szinte kötelező írni egy ilyen blogon, mint a mienk.

Ritka manapság a nívós külföldi vendégeket is felsorakoztató, kifejezetten NSHC-nak hirdetett koncert hazánkban, így amikor felkerült a netre a plakát az októberi buliról, akkor nem volt vitás, hogy mit is fogunk csinálni október 20-án este. Az igazat megvallva felmerült a gondolat, hogy esetleg lehetett volna egy Underground Revolution infopultot is csinálni a koncerten, de ezt gyorsan elvetettük, mert sem igény nem mutatkozott hasonlóra eddig, sem egy szórólapot nem tudtunk volna prezentálni a Nagyérdeműnek, hiszen „magazinunk” kizárólag online jelentet meg írásokat (néha persze eljátszadozunk a nyomtatott változat megjelentetésével, de tekintettel a hazai underground igényeire, valószínűleg csak kidobott pénz és idő lenne, amit ráfordítanánk). Mivel a koncert eleve a hazai NS straight edge 20. születésnapjának megünneplését célozta (amit támogatunk ugyan, de a blog továbbra sem sxe), így elvetettük a „hivatalos” megjelenést a rendezvényen és csupán szórakozni mentünk le, nem zaklattuk a szervezőket azzal, hogy mi is szeretnénk egy asztalt.

Visszakanyarodva az eseményre, pár héttel a buli előtt kikerült pár kísérőrendezvény hirdetménye is a webre. Az egyik egy sakkverseny volt, a másik meg egy elhunyt nyíregyházi bajtárs előtti tisztelgés, tulajdonképpen kegyeleti futás volt a Margitszigeten. Mivel a sakkban nem vagyunk erősek, de mindenképpen támogatni akartuk a szervezőket a részvétellel, leporoltuk a futócipőt és a blog „szerzőgárdájából” egy fővel megjelentünk az eseményen (aki jelen sorok írója is egyben). Az égiek kegyesek voltak hozzánk, a futás alatt remek időnk volt és szerencsére többen is eljöttek, hogy az elhunyt előtt fejet hajtsanak. Külön megtisztelő volt, hogy bajtársunk bátyja is megjelent és velünk együtt futott, ami az esemény fényét is nagyban emelte. Reméljük, hogy a megmozdulás nem csak egy egyszeri alkalom volt és jövőre is ugyanott találkozunk! A sport után fényképezkedtünk egyet és ott hallottam, hogy a sakkversenyt egy erdélyi barátunk nyerte meg, akinek ezúton is gratulálunk az UGRev stábja nevében is!

Mivel a koncert csak este kezdődött, ezért volt időm hazamenni és készülődni az esti programra, ami végül a hosszú hallgatás után újra színpadra lépő soproni Worst Nightmare produkciójával kezdődött. Ahogy láttam, új énekes került a zenekar élére, így ez annak a lehetőségét sejteti, hogy újra aktivizálja magát a nyugat-magyarországi alakulat, amihez sok sikert kívánunk a továbbiakban! Másodiknak a moszkvai Death Penalty jött, ami talán a legjobban várt csapat volt az este. A zenekarral jött vagy 20 orosz rajongó is, akik innentől fogva az este főszereplőivé váltak. Amikortól a színpadon elindult a zene, onnantól fogva megállás nélküli show indult a nézőtéren is, de valami olyan frenetikus energiával pörögtek az oroszok, hogy a hazai közönség nem is igazán tudott/akart csatlakozni a mulatsághoz, pedig többször is táncra invitálták a srácok a jelenlevőket. Nehéz szavakba önteni, hogy mit láttunk ott élőben, mert eddig NS bulin hasonlót talán csak a Hate for Breakfast Crew nyújtott a tánctéren, de még ők se voltak olyan koreografáltak és olyan fizikumú társaság, mint a ruszkik. Ilyet tényleg csak videókon láttam eddig, óriási élmény volt ezt élőben átélni. A zenére visszatérve: a Death Penalty-t idáig csak lemezen hallottam, ahol váltakozó színvonalú produkciót prezentáltak eddig, de élőben végig magas nívójú előadást nyújtottak, de olyat, ami tényleg „A” kategóriás és megéri őket még akárhányszor is megnézni, annyira jó. Metálosabb, itt-ott beatdown elemeket is tartalmazó erőszakos zenét játszanak, ami ugyanakkor mégis erősen hardcore gyökerű és nem megy át az egész metalcore-ba, szóval aki vevő az ilyesmire, az igazán imádni fogja őket élőben. Nagyon tetszett, hogy a számok között angolul konferált az énekes, próbálta motiválni az egész publikumot a mozgásra, bevonni őket a táncba és ezért még egy Oi! témát is eljátszott a csapat (a jó öreg Romper Stomperből a közönségkedvenc skinheades számot). Nem is figyeltem, mennyi ideig tartott az előadás, de úgy tűnt legalább egy óráig tolták, utána következett a hazai Fehér Törvény, akik már meg tudták mozgatni a hazai közönséget is. Pár szám erejéig a régi bőgősük is felment a színpadra, ha jól láttam, bár ezúttal kihagytam az előadásukat, mert volt pár rég látott barát, akikkel muszáj volt pár szót váltani. A bolzanoi Green Arrows következett a sorban, akiket én mér láttam korábban egy olasz bulin fellépni és már akkor is imádtam a produkciójukat; hát most sem kellett csalatkoznom, nagyon lendületes és jól összerakott programot adtak elő. A fő prioritásuk az új nagylemezük volt, arról játszottak számokat főleg, de előkerültek régebbi témák is. Sajnos már elég késő volt és a közönség kimerülni látszott az este végére, így  fogadtatásuk már nem volt olyan parádés, mint az előző zenekaroké, pedig az olaszok mindent megtettek, hogy felkavarják az állóvizet. Nagyon energikus és profi csapat a Green Arros, ezt most is megmutatták. Az este utolsó fellépője a jó öreg Gungnir volt, akiknek lehet, hogy ez volt az utolsó bulijuk (legalábbis az énekessel folytatott beszélgetésem alapján ezt a következtetést vontam le). Sajnos nagyon rövid volt a fellépés, szerintem 20 percet se játszottak és gyakorlatilag a teljes műsorukat sikerült lekésnem, pedig mindenképpen megnéztem volna a bulijukat még egyszer.

A koncert éjjeli 1 körül véget is ért, mehetett mindenki a dolgára. Így a végén összegezve azt tudom mondani, hogy nagyon jó fellépők voltak, az orosz moshcrew frenetikus volt és szuper ötlet volt a futás meg a sakkverseny és nagy öröm, hogy végre megmozdult itthon valami. Remélem, hogy ez az esemény egy hosszú sorozat első megállója volt és végre épül nálunk is valami olyasmi, ami emlékeztet majd valamiféle színtérre. Ha igen, mi támogatjuk. Tegyetek Ti is így!

(Képeket az eseményről biztonsági okokból nem töltünk fel, nem akarunk az orosz bajtársaknak kellemetlen esti látogatást a Gondolatrendőrség részéről.)

W.U.T. - If We Die Tomorrow – Fehér Törvény - Moshpit -Szászország, 2009. Augusztus 22.-

W.U.T. - If We Die Tomorrow – Fehér Törvény - Moshpit

-Szászország, 2009. Augusztus 22.-

A magyar zenekarral együtt indultunk el Budapestről a koncert előtti napon, iszonyatos hőségben Németországba, hogy megnézzük élőben is végre, mit tudnak ezek a német NSHC bandák a valóságban. Az út jó hangulatban telt, rengeteget élcelődtünk egymáson és egymással, de ez mindig az ilyen külföldi utazások velejárója, gondolom mondanom sem kell!

Némi negatív tapasztalattal is gazdagabbak lehettünk, ugyanis sajnálatos módon útközben már a sztrádáról is látható volt, hogy bizony Szlovákia és Csehország is mérföldekkel jár a mai Magyarország előtt; az annak idején itthon némi pejoratív felhanggal emlegetett egykori Csehszlovákia már inkább hasonlít egy igazi európai országhoz, mint -sajnos – hazánk egyes régiói (pl. Budapest koszos utcái). Persze nyilván náluk nem is úgy „dübörög a gazdaság” és a kormányfő sem ússza meg némi kődobálással, ha beismeri, hogy hazudik, mint felénk. Ez csak a mi kis privát banánköztársaságunkban fordulhat elő.

Igen gyors utazás után érkeztünk meg a szállásunkra, ahonnan lehetőségünk nyílt volna egyből továbbutazni egy NS black metal koncertre a környéken, de letettünk róla, mert a gárda nagy része fáradt volt, és így legalább némi érdemi beszélgetést is folytathattunk a rég látott ismerősökkel és barátokkal.

Megjegyzendő, hogy maga a szállás és a másnapi koncert is egy, az olasz Casa Pound hálózathoz hasonlító helyen, azaz a helyi bajtársi kör által birtokolt (!) bérházban volt. Mivel a környék igen szegény és nagy az elvándorlás a régióból, így a környékbeli nemzeti erők az elmúlt években arra fordíthatták az anyagi erőforrásaikat, hogy megvásároljanak egy üresen álló többemeletes bérházat relatíve olcsón, amit kulturális központnak alakítottak (illetve alakítanak át mind a mai napig) maguknak. Könyvtár, edzőterem, konyha, alvószobák és koncertterem is található az épületben, ami mindenképpen elismerésre méltó eredmény egy ilyen kis városban tevékenykedő csoporttól.

A koncert napja némi „kultúrturizmussal” indult, megnéztük a helyi nevezetességeket és a városi múzeumot is, utána meg elkezdtünk készülődni az estére. Rendkívül példás vendéglátásban volt részünk: vendéglátóink végig etettek-itattak minket, gyakorlatilag semmire sem volt gondunk.

Az esti programot eredetileg nem a házban kívánták lebonyolítani, hanem egy „profi” rendezvényteremben valahol a környéken, de a szervezőkön kívül álló okok miatt ez meghiúsult, amit sajnos a koncert hangzása sínylett meg végül, mert a hangfelszerelés és a hely akusztikája nem hozta ki a fellépő zenekarokból a maximumot. Persze az ember örült, hogy egyáltalán a buli megvalósulhatott, ugyanis Németországban messze nem olyan könnyű egy efféle rendezvényt lebonyolítani, mint itthon.

Elsőként az ezen a estén debütáló környékbeli W.U.T. volt hallható, akik az R.A.C. és a metál egyfajta keverékét játszották. A közelmúltban jelent meg a demojuk is, sajnos ebből a koncerten még nem árultak egy darabot sem. A helyi közönség láthatólag fellelkesedett az előadásukon, én annyira nem voltam lenyűgözve a produkciótól, mert ebből a típusú zenéből már rengeteg hasonlót láthatott/hallhatott bárki, aki odafigyel az újabb német bandákra. Én talán az X.X.X. nevezetű formációhoz tudnám hasonlítani őket a legjobban, és gondolom ők sem sértődnének meg az összehasonlítástól.

Következőként a Fehér Törvény lépett fel, amiről sajnos lemaradtam, mert az udvaron körbenéztem az árusok portékái és a német barátaim után. Sajnos elég kevés árus jött, így gyorsan elment a szuvenírvásárlási kedvem, de a sok régi ismerős és az általában igen barátságos közeg kárpótolt mindenért. A Fehér Törvény egyébként – szemtanúk elmondása alapján- az „est fénypontja” volt, nagyon beindult rájuk a közönség, ami Maci előadásmódját és az új számokat ismervén nem túl meglepő. Aki figyelemmel követte a zenekart az újjáalakulása óta eltelt időben, az láthatja a fejlődést. Bár én sosem fogok belépni a banda rajongói klubjába, de mindenképpen főhajtással adózom előttük, hogy még külföldön is ilyen elismerést tudtak kivívni maguknak. Jó egy óra múlva fejezték be, és átadták a terepet az általam már nagyon várt If We Die Tomorrow-nak. Róluk tudni kell, hogy 2006-ban alakultak, és az akkor még működő Guiltily the Pain dobosa felel azóta is az ütősszekcióért a zenekarban, ami önmagában érdekessé tette a társaságot, ezenfelül kiadtak a közelmúltban egy demot is az OPOS Records-nál, ami (a gyenge hangzás ellenére is) felkeltette az érdeklődésemet az irányukba. Eredetileg ezt az estét lemezbemutatóként akarták beharangozni, de a megjelenés óta eltelt hosszabb idő miatt inkább letettek erről. Élőben amúgy igen meggyőző volt az előadás, nagyon beleélték magukat a srácok. Eljátszották az összes számot a demoról, ami itt sokkal jobban szólt és sokkal élvezhetőbb volt, mint a lemezen. Én ugyan valami grindcore-féleséget vártam tőlük még a lemez megszerzése előtt, de ebben csalatkoznom kellett, inkább „sima” hardcore zenét játszanak, erős (néhol grind-os) dobbal. Sajnos bőgősük nincs, és elférne még egy másodgitáros is a fellépések során a színpadon, de így is jó benyomást tettek a közönségre és mindenképpen leszögezendő, hogy nagy jövő várhat még a csapatra.

Utolsóként a Moshpit került színpadra, akiknek ez egy igen fontos fellépésük volt, mert itt mutatkozott be a közönségnek az új énekesük, akit nemrég „szereztek be”, így ez a buli volt a pesti koncert előtti „főpróba”. Emiatt kicsit vegyes érzelmeink is voltak az előadás kapcsán, mert a régi énekes hangja mindenképpen rendkívül markáns volt és egy ilyen torkot komoly kihívás pótolni. A buli során arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem is sikerült száz százalékosan, bár hozzá kell tenni, hogy a lámpaláz és a technikai nehézségek (nevezetesen a gyenge hangzás) is rontottak az összhatáson. A pesti koncerten egy héttel később már sokkal jobb benyomást tett mindenkire az új „szerzemény”, de világos, hogy még hosszú gyakorlás kell ahhoz, hogy a kellő rutint és hangszínt elérje. A muzsikusok egyébként zseniálisak, de erre már a tavalyi pesti Brainwash fellépésen is rájöttünk (a két csapat felállása 70%-ban megegyezik). A késő éjszakába nyúló buliról sorra mentek haza az emberek, a végére sajnos már kevesen maradtak, pedig még Skrewdriver számokat is lenyomtak a hangulatot fokozandó, de a végére már csak néhány tucatnyian ácsorogtunk a teremben.

Buli után rövid időt alvással töltöttünk, majd elindultunk hazafelé.

Mindent összegezve remek hangulatú, rendkívül élményteli út volt ez, amit nagyban emelt a szervezők hihetetlen barátságossága és vendégszeretete, biztosan megyünk még párszor.

August Burns Red Koncertbeszámoló

Mint azt korábban már közzétettük itt a blogon, június 22.-én hazánkba látogat(ott) az „August Burns Red” metalcore formáció. Erről a koncertről szeretnék beszámolni nektek most! Este 8 óra körül érkeztünk meg a helyszínre, ahol meglepően kevés ember fogadott. Pár napja jártam az A38-on és akkor azt mondta a jegyeladó, hogy már csak 4 jegy van, így nem kis meglepetés ért, amikor láttam, hogy közel sem teltházas a buli. Én ezt nem negatívumként éltem meg, mivel legalább nem volt füst és nem gyulladtunk meg a melegtől sem. Az időjárás rányomta bélyegét a kezdésre is, mivel nem nagyon tomboltak az emberek az Unsent Letters nevű előzenekarra. A srácok is metalcore-t nyomtak, de nekem kicsit „pózernek” tűnt a színpadkép ahhoz képest, amit előadtak. Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőlük. Ügyes zenészekből állt a zenekar, de nekem egyben olyan semmilyen volt. Nah, de sebaj, mert 8:45-kor vége volt és elkezdték behangolni a roadok a főzenekar mikrofonjait, dobokat stb. ... A háttérzene lágy egyvelege a hangolás alatt egyszercsak átváltott valami nagyon durva diszkózenére. Elsötétült a terem és a diszkózene egyre hangosabb lett.

Elég sok meglepett arcot láttam, de mozgást véltem felfedezni a színpadon, szóval tudtam, hogy ez nem lehet más, mint az „August Burns Red” kicsit groteszkre sikeredett intrója. Hirtelen felvillámlottak a fények és egy hatalmas zenei egyveleg csapott arcon mindenkit. A pennsylvania-i csapat a legutóbbi, „Messengers” névre keresztelt albumuk nyitó dalával, a „The Truth Of A Liar”-rel kezdtek és hadd ne mondjam, hogy mekkora őrület söpört át a közönségen! Láthattunk „body surf”-öt, „mosh”-t, és rengeteg üvöltő arcot, amint a színpad szélénél tömörülnek az énekeshez. Hatalmas show-t láthattunk a srácoktól, a nyitó dal után semmi szünet; rögtön 2 szám is zsinórban elhangzott, többek között a nagy kedvenc „Barbarian” is, amiken végig zúzda volt mind a színpadon, mind a tánctéren. Kiváló műsort nyomtak a srácok, mindenki akkor ugrott, amikor kell, minden tökéletesen volt megkomponálva. Még a biztonságiak is rendesek voltak, mert nem verték halomra a színpadra felugráló éneklő embereket, hanem szépen megvárták, míg beugranak a tömegbe vagy udvariasan letessékelték őket a színpadról. A fényjáték is hihetetlen volt és minden dalt legalább olyan jól eljátszottak a srácok, mint az albumaikon, ha nem jobban. A nagyérdemű közönség még két új dalt is hallhatott a bandától, amik a július 14.-én megjelenő „Constellations” albumukon lesznek fellelhetőek. A koncert egyetlen negatívumának én azt tudnám mondani, hogy amilyen erőteljesen és kegyetlen módon indult, olyan gyorsan és hamar lett vége. Hipp-hopp elrepült az a közel 1 óra, amit végigtoltak a srácok.

Tömény volt, velős és professzionális. 10 órakor mindenki indulhatott haza, akinek nem volt kedve ücsörögni és iszogatni tovább. Annak, aki látta őket, most biztosan felejthetetlen élményt nyújtott ez a buli és biztos vagyok abban is, hogyha legközelebb jönnek ,akkor is elmegyek megnézni őket.