One Family - Part 2
Hát. Nehéz kérdés, hogy mit írjon az ember erről a lemezről, hiszen láthatólag minden adott egy remek splithez: neves zenekarok, tehetséges muzsikusok, jó kiadó, szép körítés, de… Valahogy összecsapottnak tűnik az egész cucc.
Jelen korong egyébként egy sorozat második darabja, amin az „OPOS Records” a holdudvarába tartozó, extrém zenéket játszó bandákat próbálja meg összeterelni, ami tulajdonképpen elég jó ötletnek tűnik. Míg az első rész a black/death csapatokat helyezte közös platformra, addig a „Part 2” a hardcore jellegű produkciókat kívánta egy hangzóanyagon megjelentetni.
Elsőként a Moshpit hallható, akik a közelmúltban végre kiadott nagylemezükkel bombaként robbantak az NSHC színtéren, így fokozott figyelmet összpontosítottam az új számaikra, amikből mindjárt négy is hallható. Sajnos amilyen energikus és elsöprő erejű volt a bemutatkozás, annyira gyenge lett a folytatás: meglehetősen erőtlenre sikeredtek az új műveik. Persze továbbra is megvan benne a technika, megvan a komplexitás, de sokadszori hallgatás után is azt érzem, hogy nem szögeztek a falra a különböző HC darák. Kicsit az a benyomásom támadt, hogy a nagylemez munkálatai után gyorsan kellett valamit „villantaniuk” a splitre is, így a maradék ötletekből összedobtak gyorsan pár dalt a kiadó kérésére. A négy számból talán csak az „Our time will come” című emelhető ki, de az is csak azért hagyott maradandóbb nyomot, mert a végén a „Terminator” c. kultfilm zenéje zárja a műsort.
A veterán amerikai Attack zenéjéhez nem sokat tudok hozzáfűzni, ez tényleg olyan valami, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy utál. Személy szerint én kedveltem a munkáikat eddig is, de ismeretségi körömből sokan kritizálták már a zene primitívségét és az énekes erőlködős hangját. A kritikusoknak ezúttal sem tudom ajánlani a floridai társulat számait, mert az öt alkotás, amit erre a CD-re feltettek, az a legelső demoik „újraértelmezett” (magyarul új énekkel és új keveréssel „aktuálissá tett”) változatai. Aki annak idején rajongója volt az „Agravated Assault”-nak, az ezt a zenekart is kedvelni fogja, mert a nyers, punkos hangzás sokban hasonlít hozzájuk.
A split csúcspontját egyértelműen a „Forbidden” nevű project jelentette számomra, amit a „Brainwash”, a „Moshpit” és az „Attack” tagjai közösen hívtak életre. Nem egészen világos, hogy ez most innentől fogva önállóan működő kezdeményezés lesz-e vagy csak a lemez kedvéért vágtak bele, de a két dal, amit írtak, az kifejezetten tetszetős. Kicsit belassult, de megfelelően „bunkó”, megfelel az ilyesmit kedvelő hitvány ízlésemnek. A manapság „szokásos” hardcore elemekből építkezik ez is (igen, van benne sok-sok döngölés, meg gyorsan bepörgős rész is; nagyon trendi), semmi újat nem hoz az életünkbe zenei szempontból, de legalább üdítő foltként hat az előzményekhez képest.
Utolsó versenyzőként a szintén amerikai „Total War” hallható, és az igazat megvallva jobb is, hogy a két számukat a végére tette be kiadó, mert szánalmasak. Erős kifejezés, de sajnos erre a két „remekműre” nem tudok jobbat mondani. Míg a többi három zenekar vitathatatlanul „uralja” a hangszereit és profi muzsikát gyártanak, addig a „Total War” nagyon kilóg a mezőnyből, még akkor is, hogyha (az egyébként zseniális) Moshpit ezúttal nem a legjobb formáját hozta is. Ezt a garázszenét én biztosan nem tettem volna erre az anyagra. Viccesen szólva nagyon hasonlítanak a hazai „Tekintetes Úr”-ra a témáik, azzal a különbséggel, hogy Bucóék direkt törekednek az irritáló hatás elérésére, míg az az érzésem, hogy az amcsiknál nem ez a helyzet.
A körítés mindenesetre elsőosztályú: szép a borító, szinte mindegyik dalszöveg benne van, nézegethetünk kellően pózer képeket a zenészekről, valamint meglehetősen kreatív az egész megjelenítése is. A dizájnernek jár a plusz pont. Bónuszként feldobtak még egy videót is a „Moshpit”-től (Revolt from within), érdemes megnézni azt is, akinek számítógépe is van otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése