Throwdown – Deathless
A californiai banda új albumát nagy érdeklődéssel hallgattam végig és ezzel kapcsolatos véleményemet/tapasztalatomat szeretném most veletek megosztani. Mindenek előtt hadd jegyezzem meg, hogy a csapat az alakulása óta annyi változáson esett át, hogy számon tartani is nehéz volna, nemhogy folyton azonosulni vele, ennek ellenére szép számú rajongótáborral rendelkeznek és az új album is elég jól fogy.
Abban megegyezhetünk, hogy a „Throwdown „zenekari korszakokra bontható és a rajongótáboruk megoszlik e téren. Az első albumokon még más énekelt, míg a „Vendetta” albummal berobbant a köztudatba „Dave Peters” aki nem csak megjelenésében volt erőteljesebb és agresszívebb mint elődje, hanem hangügyileg is több lehetőséget tudott kiaknázni. A „Vendetta” albumot a „Haymaker” követte, amit mai napig az egyik legjobb hardcore/metal albumnak könyvelek el és sokat jelent számomra. Itt lezárult egy újabb korszak, amit követett a „Venom & Tears” album, ami már sokkal inkább volt doom/metal keverék, nagyon sok „Pantera” elemmel tarkítva és a hardcore-hoz már vajmi kevés köze volt (én azt is nagyon kedveltem). Végezetül idén napvilágot látott a „Deathless” című szerzeményük, ami szintén ezt a vonalat vitte tovább, így akinek az utóbbi időben írt dalaik nem tetszettek, annak ez sem fog; ám aki azokat kedvelte, annak ez az anyag sok újdonsággal és jóval kecsegtet.
A nyitó dalt („The Scythe”) hallgatva már az elején rájöhetünk, hogy a srácok rengeteget fejlődtek zeneileg és jóval összeszokottabb, kiforrottabb témák vannak megkomponálva. Újításként albumról-albumra hallhattuk, ahogy Dave hangja egyre erőteljesebb lesz és egyre inkább vitt bele dallamot is. Ez az album már nemcsak „Pantera” ízű, hanem (Uram bocsáss meg) tovább vitte azt, amit „Dimebag”-ék elkezdtek és egy kiváló metál album lett a végeredmény. Az énektémák meg vannak írva (talán a nem kis darab énekes szabadidejében most már nem a gyúrótermet látogatja, hanem egy énektanárt); a zene kiváló, a hangzás elsöprő és nagyon meggyőző alkotás.
Sok részen azt éreztem mintha némi „Godsmack” és „Crowbar” hatás is érte volna őket. Az átlagosan 5 perces dalok is inkább egy metál zenekar érzetét keltették bennem, semmint hardcore-ét. Aki a „Haymaker” albumot tartja a „Throwdown” csúcsának, annak ez az album ismét csalódás lesz. Én mégis azt mondom, hogy ez egy kiváló alkotás és aki szerette a „Pantera” féle zúzdát annak kötelező darabról van szó!
- A "Diary of a Dying Nation" nevezetű fiatal német NSHC banda januárban vonul stúdióba, hogy felvegyen egy mini CD-re való anyagot.
- Október 31-én újra "The Real Resistance" buli Budapesten, de ezúttal
W.U.T. - If We Die Tomorrow – Fehér Törvény - Moshpit
-Szászország, 2009. Augusztus 22.-
A magyar zenekarral együtt indultunk el Budapestről a koncert előtti napon, iszonyatos hőségben Németországba, hogy megnézzük élőben is végre, mit tudnak ezek a német NSHC bandák a valóságban. Az út jó hangulatban telt, rengeteget élcelődtünk egymáson és egymással, de ez mindig az ilyen külföldi utazások velejárója, gondolom mondanom sem kell!
Némi negatív tapasztalattal is gazdagabbak lehettünk, ugyanis sajnálatos módon útközben már a sztrádáról is látható volt, hogy bizony Szlovákia és Csehország is mérföldekkel jár a mai Magyarország előtt; az annak idején itthon némi pejoratív felhanggal emlegetett egykori Csehszlovákia már inkább hasonlít egy igazi európai országhoz, mint -sajnos – hazánk egyes régiói (pl. Budapest koszos utcái). Persze nyilván náluk nem is úgy „dübörög a gazdaság” és a kormányfő sem ússza meg némi kődobálással, ha beismeri, hogy hazudik, mint felénk. Ez csak a mi kis privát banánköztársaságunkban fordulhat elő.
Igen gyors utazás után érkeztünk meg a szállásunkra, ahonnan lehetőségünk nyílt volna egyből továbbutazni egy NS black metal koncertre a környéken, de letettünk róla, mert a gárda nagy része fáradt volt, és így legalább némi érdemi beszélgetést is folytathattunk a rég látott ismerősökkel és barátokkal.
Megjegyzendő, hogy maga a szállás és a másnapi koncert is egy, az olasz Casa Pound hálózathoz hasonlító helyen, azaz a helyi bajtársi kör által birtokolt (!) bérházban volt. Mivel a környék igen szegény és nagy az elvándorlás a régióból, így a környékbeli nemzeti erők az elmúlt években arra fordíthatták az anyagi erőforrásaikat, hogy megvásároljanak egy üresen álló többemeletes bérházat relatíve olcsón, amit kulturális központnak alakítottak (illetve alakítanak át mind a mai napig) maguknak. Könyvtár, edzőterem, konyha, alvószobák és koncertterem is található az épületben, ami mindenképpen elismerésre méltó eredmény egy ilyen kis városban tevékenykedő csoporttól.
A koncert napja némi „kultúrturizmussal” indult, megnéztük a helyi nevezetességeket és a városi múzeumot is, utána meg elkezdtünk készülődni az estére. Rendkívül példás vendéglátásban volt részünk: vendéglátóink végig etettek-itattak minket, gyakorlatilag semmire sem volt gondunk.
Az esti programot eredetileg nem a házban kívánták lebonyolítani, hanem egy „profi” rendezvényteremben valahol a környéken, de a szervezőkön kívül álló okok miatt ez meghiúsult, amit sajnos a koncert hangzása sínylett meg végül, mert a hangfelszerelés és a hely akusztikája nem hozta ki a fellépő zenekarokból a maximumot. Persze az ember örült, hogy egyáltalán a buli megvalósulhatott, ugyanis Németországban messze nem olyan könnyű egy efféle rendezvényt lebonyolítani, mint itthon.
Elsőként az ezen a estén debütáló környékbeli W.U.T. volt hallható, akik az R.A.C. és a metál egyfajta keverékét játszották. A közelmúltban jelent meg a demojuk is, sajnos ebből a koncerten még nem árultak egy darabot sem. A helyi közönség láthatólag fellelkesedett az előadásukon, én annyira nem voltam lenyűgözve a produkciótól, mert ebből a típusú zenéből már rengeteg hasonlót láthatott/hallhatott bárki, aki odafigyel az újabb német bandákra. Én talán az X.X.X. nevezetű formációhoz tudnám hasonlítani őket a legjobban, és gondolom ők sem sértődnének meg az összehasonlítástól.
Következőként a Fehér Törvény lépett fel, amiről sajnos lemaradtam, mert az udvaron körbenéztem az árusok portékái és a német barátaim után. Sajnos elég kevés árus jött, így gyorsan elment a szuvenírvásárlási kedvem, de a sok régi ismerős és az általában igen barátságos közeg kárpótolt mindenért. A Fehér Törvény egyébként – szemtanúk elmondása alapján- az „est fénypontja” volt, nagyon beindult rájuk a közönség, ami Maci előadásmódját és az új számokat ismervén nem túl meglepő. Aki figyelemmel követte a zenekart az újjáalakulása óta eltelt időben, az láthatja a fejlődést. Bár én sosem fogok belépni a banda rajongói klubjába, de mindenképpen főhajtással adózom előttük, hogy még külföldön is ilyen elismerést tudtak kivívni maguknak. Jó egy óra múlva fejezték be, és átadták a terepet az általam már nagyon várt If We Die Tomorrow-nak. Róluk tudni kell, hogy 2006-ban alakultak, és az akkor még működő Guiltily the Pain dobosa felel azóta is az ütősszekcióért a zenekarban, ami önmagában érdekessé tette a társaságot, ezenfelül kiadtak a közelmúltban egy demot is az OPOS Records-nál, ami (a gyenge hangzás ellenére is) felkeltette az érdeklődésemet az irányukba. Eredetileg ezt az estét lemezbemutatóként akarták beharangozni, de a megjelenés óta eltelt hosszabb idő miatt inkább letettek erről. Élőben amúgy igen meggyőző volt az előadás, nagyon beleélték magukat a srácok. Eljátszották az összes számot a demoról, ami itt sokkal jobban szólt és sokkal élvezhetőbb volt, mint a lemezen. Én ugyan valami grindcore-féleséget vártam tőlük még a lemez megszerzése előtt, de ebben csalatkoznom kellett, inkább „sima” hardcore zenét játszanak, erős (néhol grind-os) dobbal. Sajnos bőgősük nincs, és elférne még egy másodgitáros is a fellépések során a színpadon, de így is jó benyomást tettek a közönségre és mindenképpen leszögezendő, hogy nagy jövő várhat még a csapatra.
Utolsóként a Moshpit került színpadra, akiknek ez egy igen fontos fellépésük volt, mert itt mutatkozott be a közönségnek az új énekesük, akit nemrég „szereztek be”, így ez a buli volt a pesti koncert előtti „főpróba”. Emiatt kicsit vegyes érzelmeink is voltak az előadás kapcsán, mert a régi énekes hangja mindenképpen rendkívül markáns volt és egy ilyen torkot komoly kihívás pótolni. A buli során arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem is sikerült száz százalékosan, bár hozzá kell tenni, hogy a lámpaláz és a technikai nehézségek (nevezetesen a gyenge hangzás) is rontottak az összhatáson. A pesti koncerten egy héttel később már sokkal jobb benyomást tett mindenkire az új „szerzemény”, de világos, hogy még hosszú gyakorlás kell ahhoz, hogy a kellő rutint és hangszínt elérje. A muzsikusok egyébként zseniálisak, de erre már a tavalyi pesti Brainwash fellépésen is rájöttünk (a két csapat felállása 70%-ban megegyezik). A késő éjszakába nyúló buliról sorra mentek haza az emberek, a végére sajnos már kevesen maradtak, pedig még Skrewdriver számokat is lenyomtak a hangulatot fokozandó, de a végére már csak néhány tucatnyian ácsorogtunk a teremben.
Buli után rövid időt alvással töltöttünk, majd elindultunk hazafelé.
Mindent összegezve remek hangulatú, rendkívül élményteli út volt ez, amit nagyban emelt a szervezők hihetetlen barátságossága és vendégszeretete, biztosan megyünk még párszor.
Moshpit interjú
2., Hogyan jellemeznétek a zenéteket? Milyen irányzathoz sorolnátok? 
5., Várhatunk valami új anyagot a Moshpittől a közeli jövőben? Esetleg valamelyik projecttől?
- Végre napvilágot látott a HFB már korábban itt is beharangozott utolsó lemeze, a „Squadrismo Hardcore”. Kiadó az E.D.A. Propaganda és a Black Shirts Records.
Az utóbbi pár évben hazánkban is egyre több kemény zenét játszó NS zenekar születik,ilyen a Mutilated Truth,a Pushing Onwards,és kritkám tárgya is,a Voice Of Justice.
Először is hagy mondjam el, hogy mennyire megtisztelő ,hogy én írhatok a Voice Of Justice(továbbiakban VOJ)bemutatkozó lemezéről.Mivel nem csak én,de talán az egész NS színtér úgy látja,hogy ez bizony az év NS albuma.Ez bizony így is van.
Akkor hát lássuk,mit is tartogat számunkra ez a majd 40 perces „dallamos brutalitás”.
Kezdeném az első számmal,ahol nagy meglepetésemre,és örömömre,egy ismerős Introt hallhattam. Még pedig a „Harcosok Klubja”filmzenéjéből egy kis részletet.(remek választás volt)Ezzel indul a „Path of resistance” című szám.Ami annyira nem fogott meg.De így is érezhető,hogy itt bizony magasra tették a mércét a VOJ tagjai.Kellően húzós,energikus szám,de semmi különös.
Nem így a lemez második száma,és egyben talán a legjobbja,a „Suicide in slow motion”.
Már a kezdés is zseniális.Energia az egekben,aztán elkezdődik a dallamos,és durva ének kettőse,ami nekem pl a gyengém.Hatalmasat üt az egész szerzemény.A refrén nagyon jó!Az énekes nagyon kitett magáért itt. A gitáros is hatalmas témákat rakott le az asztalra.Itt bizony világszínvonalú teljesítményhez van szerencsénk.
A hármas szám a címadó „Eruption of hate” nevet viseli.Nagyon hangulatos a kezdés.És maga majd az egész szerzemény is. Köszönhetően a kiemelt fő dallamnak,ami a szám felét végigkíséri. Aztán a közepétől kissé leül a dal.De így is nagyon jó.
A négyes „Keep our city clean” egy nagyon súlyos,modern metal témával indít!Nagyon ütős! (Koncerten ugrálás garantált!) Aztán kissé magasabb fokozatra kapcsolnak a zenészek,és kezdetét veszi egy brutális HC-őrület.Nagyon energikus tempó váltásokkal,és egy remek HC refrénnel bír ez a dal.
Az ötös „Destroyer of hope” ismét nagyon súlyosan indít.Aztán jön egy nagyon hangulatos refrén.Remek dallammal és „énekeffekt” megoldással!A gitáros itt ismét előveszi a dallamos témákat,ami nagyon jót tesz az egész szerzeménynek.Remek szám!
A „Destroyer…” után pedig következik véleményem szerint a lemez második legjobb száma.A „Corruption and desperation” című mestermű.Brutális kezdés,aztán egy olyan refrén,aminek hallatán majd le estem a székről.Ilyen minőségű refrénnel még magyar anyagon nem találkoztam(főleg nem NS albumon).Egyszerűen megfogja az embert,mind az ének,mind a gitár dallama.(Szerintem a VOJ-nak pont ezekben van az erőssége.) Nagy sajnálatomra,a szám közepétől a refrén már nem tér vissza,és kissé le is ül a szám.De még így is a lemez egyik legjobbja.
A hetes szám a „Never give up the fight” valahogy nem fogott meg.Energikus,durva,a refrén is egész jó,csak valahogy nem az igazi.
A nyolcas „Zero tolerance” című szerzeménnyel is hasonlóak a problémáim.Talán az lehet a probléma,hogy amiben a VOJ igazán erős(a dallam,és durvulat remek egyvelege)ezeknél a aszámoknál annyira nem érvényesül.”Egyszerű” HC dalok ezek,amik elmentek a fülem mellett.
Nem úgy a kilences „V.O.J” dal.Ami nagyon szép gitár,és ének dallammal indít.Az énekes ismét kitesz magáért.Aztán beindul a HC őrület.De itt az előző két számhoz képest,remekül működik a dolog.
A lemez legutolsó száma egy feldolgozás a Driller Killertől.Ennél jobb számot nem is választhattak volna.Brutális energiával bír ez a szerzemény,és nagyon jól is játszák el a VOJ tagjai.
Nos, ezzel a számmal le is zárul ez a remek NSHC lemez.Nyugodtan elmondhatjuk,hogy valóban megérdemli az év NS lemeze címet.Külön kiemelném a gitáros,és az énekes teljesítményét.Hatalmasat alkottak a lemezen,minden elismerés nekik.Negatívumot nem is tudnék nagyon említeni.Talán annyi,hogy én több dallamos témát is el tudtam volna viselni a sima HC dalokban (jó példa a 7-es,és 8-as szám.Hisz a VOJ-nak,mint írtam,pont ebben van az ereje,de az is igaz,hogyha sok dallamos szerzeményt tartalmazott volna a lemez,akkor eléggé színtelen lett volna,és nem ütöttek volna akkorát a dallamosabb számok.)És a szövegek megfogalmazása sem tetszett annyira.De legyen ez a legnagyobb probléma.
Remélem még sok hasonló minőségű lemezzel lep meg minket a Voice of Justice!
Sok sikert nekik!:)
Mint azt korábban már közzétettük itt a blogon, június 22.-én hazánkba látogat(ott) az „August Burns Red” metalcore formáció. Erről a koncertről szeretnék beszámolni nektek most! Este 8 óra körül érkeztünk meg a helyszínre, ahol meglepően kevés ember fogadott. Pár napja jártam az A38-on és akkor azt mondta a jegyeladó, hogy már csak 4 jegy van, így nem kis meglepetés ért, amikor láttam, hogy közel sem teltházas a buli. Én ezt nem negatívumként éltem meg, mivel legalább nem volt füst és nem gyulladtunk meg a melegtől sem. Az időjárás rányomta bélyegét a kezdésre is, mivel nem nagyon tomboltak az emberek az Unsent Letters nevű előzenekarra. A srácok is metalcore-t nyomtak, de nekem kicsit „pózernek” tűnt a színpadkép ahhoz képest, amit előadtak. Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőlük. Ügyes zenészekből állt a zenekar, de nekem egyben olyan semmilyen volt. Nah, de sebaj, mert 8:45-kor vége volt és elkezdték behangolni a roadok a főzenekar mikrofonjait, dobokat stb. ... A háttérzene lágy egyvelege a hangolás alatt egyszercsak átváltott valami nagyon durva diszkózenére. Elsötétült a terem és a diszkózene egyre hangosabb lett.
.JPG)
Pár éve robbant a köztudatba a német Race Riot nevezetű banda nagylemeze, ami már akkor felkeltette sokunk érdeklődését. Azóta kiadtak egy remek kislemezt, project zenekart indítottak az amerikai Teardownnal (amit régi Blue Eyed Devils tagok alapítottak) „Fear Rains Down” néven, felléptek rengeteg helyen (így hazánkban is) és létrehoztak egy kiadót is. A németországi „NSHC-forradalom” zászlóvivőivé váltak hát, így nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek a világról, mozgalomról, zenéről…
