Throwdown – Deathless
A californiai banda új albumát nagy érdeklődéssel hallgattam végig és ezzel kapcsolatos véleményemet/tapasztalatomat szeretném most veletek megosztani. Mindenek előtt hadd jegyezzem meg, hogy a csapat az alakulása óta annyi változáson esett át, hogy számon tartani is nehéz volna, nemhogy folyton azonosulni vele, ennek ellenére szép számú rajongótáborral rendelkeznek és az új album is elég jól fogy.
Abban megegyezhetünk, hogy a „Throwdown „zenekari korszakokra bontható és a rajongótáboruk megoszlik e téren. Az első albumokon még más énekelt, míg a „Vendetta” albummal berobbant a köztudatba „Dave Peters” aki nem csak megjelenésében volt erőteljesebb és agresszívebb mint elődje, hanem hangügyileg is több lehetőséget tudott kiaknázni. A „Vendetta” albumot a „Haymaker” követte, amit mai napig az egyik legjobb hardcore/metal albumnak könyvelek el és sokat jelent számomra. Itt lezárult egy újabb korszak, amit követett a „Venom & Tears” album, ami már sokkal inkább volt doom/metal keverék, nagyon sok „Pantera” elemmel tarkítva és a hardcore-hoz már vajmi kevés köze volt (én azt is nagyon kedveltem). Végezetül idén napvilágot látott a „Deathless” című szerzeményük, ami szintén ezt a vonalat vitte tovább, így akinek az utóbbi időben írt dalaik nem tetszettek, annak ez sem fog; ám aki azokat kedvelte, annak ez az anyag sok újdonsággal és jóval kecsegtet.
A nyitó dalt („The Scythe”) hallgatva már az elején rájöhetünk, hogy a srácok rengeteget fejlődtek zeneileg és jóval összeszokottabb, kiforrottabb témák vannak megkomponálva. Újításként albumról-albumra hallhattuk, ahogy Dave hangja egyre erőteljesebb lesz és egyre inkább vitt bele dallamot is. Ez az album már nemcsak „Pantera” ízű, hanem (Uram bocsáss meg) tovább vitte azt, amit „Dimebag”-ék elkezdtek és egy kiváló metál album lett a végeredmény. Az énektémák meg vannak írva (talán a nem kis darab énekes szabadidejében most már nem a gyúrótermet látogatja, hanem egy énektanárt); a zene kiváló, a hangzás elsöprő és nagyon meggyőző alkotás.
Sok részen azt éreztem mintha némi „Godsmack” és „Crowbar” hatás is érte volna őket. Az átlagosan 5 perces dalok is inkább egy metál zenekar érzetét keltették bennem, semmint hardcore-ét. Aki a „Haymaker” albumot tartja a „Throwdown” csúcsának, annak ez az album ismét csalódás lesz. Én mégis azt mondom, hogy ez egy kiváló alkotás és aki szerette a „Pantera” féle zúzdát annak kötelező darabról van szó!
