Edelweiss – Leidkultur
Nagyon hosszú hallgatás után tavaly új lemezzel jelentkezett a bajor egyszemélyes projekt, az Edelweiss és mivel a beharangozóban valamiféle death metalt /deathcore-t ígértek, így beruháztam a korongra. Bevallom, kicsit tépelődtem az elején, mert az utolsó lemez nem igazán győzött meg, akkoriban valamiféle hatecore-nak nevezhető dolgot hallhatunk a formációtól, de nem volt az én ízlésemnek megfelelő, így azt meg se vettem anno. Utána hallottam még a Prequod Crew nevű, szintén egyszemélyes projektet ugyanattól a zenésztől, de ott se voltam különösebben elragadtatva a produkciótól (írtam is róla a blogra lemezkritikát), azonban ezúttal a netre felrakott promóciónak szánt dalok meggyőztek, hogy adjak egy esélyt a dolognak. A kiadásért ezúttal a Leveler Records felelt, így a külcsín miatt nem kell aggódni, az szokás szerint nagyon szép, a „Mudhater Design” név mögött tevékenykedő grafikus most sem lőtt mellé, már önmagában a borító miatt megjön az ember kedve a vásárláshoz. A korongon levő 11 számot illetően nagyon vegyesek az érzéseim. A gitártudás messzemenően profi, szerintem rengeteg melót tettek az egyes tételek megírásába, ezúttal még a dob se zavaró (az Edelweiss-nél és egyéb alvállalkozásainál rendszeresen visszatérő probléma volt a nagyon buta és rosszul kevert programozott dob), de valahogy nem akarnak a számok összeállni egy kerek egésszé, legalábbis én képtelen vagyok megemészteni a dolgot. Olyan az összhatás, mintha rengeteg, egyébként jó riffet mindenféle terv nélkül egymás mellé tettek volna, amit még tetéznek azzal, hogy a lehető legváratlanabb helyeken dallamos női éneket, meg ilyeneket illesztenek bele az egyébként is kaotikus áradatba. Nem tudom eldönteni, hogy ez most tudatos művészkedés vagy egyszerűen csak nem törődnek a számok megkomponálásával, de valahogy nem csúszik le a dolog a torkomon. Nagyon sajnálom, mert amúgy zeneileg közel állna hozzám ez a nyers, erőszakos stílus, ráadásul a tehetség is megvan, hogy tényleg nagyon jó legyen, de valamin mindig elcsúszik a végén.
R1a1 – Сильнее Чем Вчера
Van ez a szláv jobbos hc sorozat, ami eddig 3 részt élt meg és azon mindig igyekeztek pár új formációt megjelentetni kiadói oldalról, ott találkoztam a kurszki zenekarral először. Elsőre kifejezetten tetszettek, mert „hagyományosabb”, punkosabb hc-t játszottak, amit hiányolni szoktam az ns mezőnyből általában, így amikor megláttam, hogy készül a bemutatkozó lemezük, le is csaptam rá, amint megjelent. A kiadó az orosz Barbatos Records, akik ezúttal normális gyári CD-n , 200 darabra limitálva jelentették meg a művet. Digipackban kapjuk meg a CD-t, sajnos szövegek meg minden nélkül, viszont az albumra felvett számok mellett kapunk 6 bónusz tételt is, ami a korábbi, neten megjelent dolgaikat tartalmazza, így a végén kijön egy 16 track-et tartalmazó összeállítás, ami elég impozáns. A muzsika a hc és az Oi!/RAC határvonalán egyensúlyoz, így inkább a lágyabb dolgok kedvelőit fogja majd meg, de így is igényesen összerakott kiadványt hallhat a nagyérdemű. Nem nevezném kiemelkedőnek, mert az orosz mezőny per pillanat a világ legerősebb versenyzőivel van tele, ahol szinte lehetetlen bekerülni a top 10-be, főleg kezdő csapatként, de potenciál van a brigádban, én egy ilyen színvonalú hazai zenekarral maximálisan elégedett lennék. A CD-n vannak kifejezetten RAC lemezre való lassabb dolgok és még pár feldolgozás is olyan klasszikus skinhead bandáktól, mint a Mistreat és az ADL 122 (az „I ragazzi sono colpevoli” című számuk oroszul amúgy óriási), szóval tényleg nem a grindcore szeletelés híveinek szánták a korongot.
Трезвый Заряд – Империя Зла
A Трезвый Заряд mindenképpen a legaktívabb orosz zenekarok egyike és elmondhatjuk róluk, hogy rendkívüli professzionalitással bánnak a hangszereikkel. A kezdetekben inkább HC irányultságú zenéjük stílusa majdnem minden új kiadványukon változik egy hangyányit, amit akár egyfajta kísérletezgetésnek is felfoghatunk, ha nem bosszant a tény, hogy nem a „jól megszokott” dolgokat kapjuk tőlük albumról albumra. A legújabb lemezük idén év elején jelent meg, ezúttal saját kiadásban és sajnos írott lemezen – igaz, az írott lemez meg van szitázva és a digipackos borító se rossz, de azért ennél most léphetnének eggyel magasabb szintre is, legalább egy szövegkönyvet adhatnának a kiadvány mellé. A dizájnért amúgy a mostanában egyre jobban befutó Wolf Projekt nevű grafikai alkotó(csoport?) a felelős, így a látványra nem lehet panasz, elég jól néz ki minden. A lemezen 9 szám van és egy videó az egyik dalhoz, amik ezúttal metálosabb vizekre eveztek, bár a csapatra jellemzőbb dallamos részek megmaradtak így is, viszont ezt már nem igazán nevezném hardcore-nak; persze van benne hc hatás is, de alapvetően valami thrash metálos irányba kanyarodtak el. Ha ettől eltekintünk, akkor kijelenthető, hogy ez lett a zenekar talán eddigi legjobb anyaga, komplexitását és hangzását is egybevetve, én legalábbis egyetlen gyengébb számot se hallottam az albumon; az már a pocsék személyes ízlésemnek róható fel, hogy nem ezt fogom az idei év legjobb kiadványának megszavazni, de a savanykodást most lespórolom. A szövegek mind oroszul vannak, így sajnos nem igazán tudok tippelni a tartalmukra, de feltételezem, hogy nem BLM-pártiak. Összességében az igényes ns metál híveinek ajánlanám a gyors vásárlást, mert tudtommal limitálva adták ki a korongot, a Barbatos Records-nál talán van még belőle pár eladó példány.
