Erdélyi buli

Bár csak részlegesen HC vonatkozású hír, de igen érdekes lehet, hiszen februárban Erdélybe látogat a Fehér Törvény és a Hundriver nevű RAC csapat, hogy a Hate Crew nevű helyi NSHC alakulattal megbüntessék a havasokat. Reméljük, hogy rendben és sikeresen lezajlik majd az esemény!

Death Penalty - Fehér Törvény split megjelenés

"In edge we trust" címmel jelent meg a Fehér Törvény és a nemrég hazánkba is ellátogató moszkvai büntetőalakulat, a Death Penalty közös lemeze a Leveler Records-nál. Első blikkre elég komoly cuccnak tűnik a split, a minapi beszélgetésünk során Maci úgy hivatkozott a saját dalaikra, mint az eddigi egyik legjobb anyagukra, amiben valóban van valami, szóval érdemes belehallgatni a lenti Youtube-os hangmintába. 12 szám hallható a két csapattól és a CD-t 500 darabara limitálta a kiadó. A megjelenésre két pólót is időzített a Leveler Records, azok is eléggé rendben vannak, hiszen az egész dizájnért (a lemezborítóért is) tudtunkkal a Mudhater Design a felelős, akik ritkán nyúlnak mellé.

https://www.youtube.com/watch?v=Y3tL6GEPqSY&fbclid=IwAR1GLAtIaWwM4M58rz3iCRnkVV_3gFNIEJKOvmlzVa9yvcBb3h4RK-jFtGU

Lemezkritikák (BFG/BW split, FT: Remény, Bronson: Brucia)

Mivel továbbra sincs sok történés a HC színtéren így karácsony előtt és megint jó ideje nem kapunk választ a megkeresett zenekaroktól, ugyanakkor szerettünk volna némi saját anyagot megjelentetni, megkértük a múltkori "mainstream" HC cikk ( Bring Me the Horizon áttekintés ) szerzőjét, BHS-es testvérünket, Kristófot, hogy írjon már pár lemezkritikát, mert általában jó meglátásai vannak és a blog szerkesztői meg lusta disznók úgy általában és szívesen lógják el a cikkírással járó időtöltést.

Bound For Glory + Brainwash ‎– Day Of Victory

Azt gondolom, senkinek nem árulok el azzal nagy titkot, hogy létezik hálásabb feladat is mint Németországban NS aktivistának lenni, vagy ilyesfajta zenekart, esetleg lemezkiadót működtetni. Pont emiatt lettem nagyon lelkes, amikor az album előzetesként szolgáló dalát meghallgattam, ami egy nagyon aktuális, mégis meglehetősen kényes és érzékeny területre kalauzolja el a hallgatókat (Defend Europe). Miután a hangulatot megalapozták a srácok az Intróval, és a szokásos "This is Brainwash 20XY" felvisítás is elhangzott (ami biztos, hogy a zenekar kedvelőinél libabőrt vált ki az első albumuk óta), bele is csapnak a sztoriba a már fentebb említett dallal. A poént már a cikk elején lelőném, hogy ez lett a legerősebb szerzemény az albumon, mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében. A migrációt nemes egyszerűséggel pestisként definiálja (azonosítja?), és tettlegességre is buzdítja a hallgatót, miszerint a hatalom nem fogja megoldani a nép helyett ezt a problémát, amivel azt gondolom, hogy e sorok olvasói biztos, hogy egyet is értenek (hacsak nem hivatali kötelességből történik a dolog). A maradék öt daluk a szokásos elvárt minőséget és szintet hozza, mind gitár/dob téma ügyileg, hibátlan hangzással és dalszövegekkel. Az ének a már jól megszokott Major Williams -féle hörgés és visítás (amit imádunk), és néhol a tiszta énekkel is próbálkozik, ami abszolút sikerült már rosszabbul is, szóval örülünk. Záródalnak a 2004-es Moments Of Truth nagylemez egyik mindenki által ismert de nem túl jól sikerült Revenge című számát tették. Az eredeti dallal a probléma az volt, hogy az ének néha annyira hamis volt, hogy még tíz év elteltével is csak a fejemet fogom, amikor hallgatom, és nem értem, hogy az egyébként az igényességükről, a precizitásukról és a profizmusukról híres tagok hogy tudták mégis  rárakni erre az ikonikus, és ettől a szépséghibától eltekintve tökéletes lemezre. Na, de lényeg, hogy a csorba úgy ahogy ki van köszörülve, és egy abszolút jobb verzióját hallhatjuk a Revenge-nek.  A lemez másik felén az amerikai legendát, a Bound for Gloryt hallhatjuk. Nagyon nehéz helyzetben vannak a BFG rajongók, ugyanis a majdnem tíz éves szünetük utáni visszatérés óta nem mondhatnám, hogy osztatlan sikert arattak az új anyagaik. A zenekar egyébként még nehezebb helyzetben van, ugyanis, a Behold The Iron Cross után (ami szerintem az NS történelem legprofibb albuma lett) nagyon komoly elvárások vannak támasztva feléjük. A rossz hír az, hogy ez a BFG anyag továbbra sem ugorja át azt lécet amit a Behold vagy akármelyik előző, őket legendává tevő albumuk felrakott, viszont a jó hír, hogy még ha egy kicsit csalódottak is vagyunk elsőre, többszöri áthallgatás után rájövünk, hogy minden újabb anyaguk nagyon profi, és nagyon össze van rakva. Az erősebb dalszövegekből érezhetően visszavettek (de pont nem ők azok az arcok akiknek a hitelessége emiatt veszélybe kerülne), plusz érezhetően nincsenek már a lázadó korszakukban zeneileg sem (mily' meglepő). BFG mércével mérve egyszerűbbek a dalok (de nagyon fontos kiemelni, hogy nem igénytelenek), továbbá az ének sem olyan erőszakos mint régebben, sőt, Joel egyre többet énekel, ami nekem személy szerint nagyon bejön. A két zenekar a hallgatótól egy közös számmal, a Day of victory-val búcsúzik, ami egyébként a lemez névadó dala és szintén nagyon jól sikerült. Megközelíti a hibátlan lemez kategóriát, a stílus és/vagy a zenekar kedvelőinek amúgy is kötelező kiadvány, szóval vásárlásra fel, amíg még van belőle!

Fehér Törvény - Remény

Majdnem fél évet kellett várnom, mire végre eljuthatott hozzám a legújabb Fehér Törvény lemez, ami a Remény címet viseli. Az előzetest meghallgatva biztos voltam benne, hogy egy nem túl hosszú, nagyon pörgős cucc lesz. Ebben nagyrészt nem is tévedtem. A szövegkönyvről csak annyit, hogy tartalmazza az összes dalszöveget, zenekari fotókat, amit csak kell. A zenekar továbbra is a szokásos grafikusával dolgoztat, ami már önmagában garancia a minőségre, ismét egy profin kivitelezett füzetecskét tarthat az ember a kezében. Akkor nézzük a lemezt! Sajnos/nem sajnos a FT albumról-albumra új zenészekkel dolgozik, elsősorban gitár és bőgő fronton, ami viszont biztosítja, hogy nem fog kettő ugyanolyan lemez készülni, még akkor sem, ha többé-kevésbé ugyanolyan a zenei ízlésük a tagoknak és ez ismét bejött. Az alap kiinduló pont továbbra is hardcore, viszont thrash metal hatás is érezhető a végeredményen és ez abszolút nem ártott neki. A számok átlagosan két perc körül mozognak, nincsenek öncélú, mesterkélt, fölösleges és hatásvadász körök (amiket a metalcore műfajban még akár szeretünk is, ide viszont nem illik). Nincsenek divatos megoldások: egyszerű, tömör, nem igénytelen, viszont mégis paraszt (a szó abszolút nem rossz értelmében véve!) lett a végeredmény, pont olyan ami a stílus kedvelőinek nagyon feküdni fog. Nincs intro a lemezen, ahogy azt eddig megszokhattuk, hanem egyből belevágnak a sztoriba, viszont nem volt hiányérzetem emiatt. A szövegekhez különösebb hozzáfűznivalóm nincsen. Értékrendbeli kérdéseket, mozgalmi dolgokat, aktuálpolitikai kérdéseket (amik az én szubjektív magánvéleményem szerint nem aktuálisak jelenleg, de persze simán lehet, hogy nem is mostanában lettek írva), továbbá egy "Csak szemek" folytatásunk is van, ami viszont mindig aktuális! (hahaha) Az album lezárásaként kettő bónusz szám kapott helyet. Az egyik egy Titkolt Ellenállás feldolgozás, a másik pedig egy emlékdal, ami kettő nemrégiben tragikus hirtelenséggel eltávozott bajtársunknak állít emléket. A hangzásról: kicsit néha azt érezem, mint amikor anno a Daily Broken Dream - Freedom lemezét hallgattam, hogy kurvára össze van rakva az egész, de nem dörren meg úgy, ahogy kéne. Ennek a lemeznek ugyan jobb a hangzása: a dob frankó, tele van duplázással, a bőgő nagyon erős, végig lehet hallani rendesen, egyedül a gitár nem szól úgy, ahogy kéne. Az énekes produkciójához sincs különösebb hozzáfűzni valóm, azt hozza amiért szeretjük, se többet, se kevesebbet. Az én két személyes kedvenc nótám pedig a "Fekete halál", és a "Gyógyír korunk pestisére", leszedi a fejeteket mind a kettő, szóval a stílus kedvelőinek kötelező lemez, igényes borító, igényes zene, ami nem a fán nő, hanem hanem rengeteg munka és rengeteg pénz van benne, ezért a letöltögetés helyett vásároljatok, mert el fognak fogyni a zenekarjaink!

Bronson - Brucia

Az római Bronsont azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A mikrofon mögött immáron nem az egykori Timebombs frontembere áll, hanem a gitáros srác, aki egyébként a Blind Justice énekese is egyben. Ennél jobb döntést a zenekar nem is hozhatott volna, ugyanis nekem nem tetszett az akkori  produkciója, még akkor sem ha a Timembombs-ban szerettük, plusz egyébként biztos jó arc is (egyébként ezzel a véleményemmel még a baráti körömben is egyedül vagyok, mindenkinek tetszett az előző énekessel a Bronson, de sebaj). Idén jelent meg a "Brucia" című albumuk, amit minden Bronson rajongó izgatottan várt, pláne mivel a srácok pár héttel a megjelenés előtt kedvcsinálónak

kirakták a "Quelli Come Noi"-hoz készített videóklipet, ami minden tekintetben annyira jól sikerült, hogy megkockáztatom, minden idők legjobb NS videóklipje lett, és nem azért, mert annyira high tech dolgokhoz nyúltak volna. Megszokhattuk tőlük, hogy videóklipezében is otthon vannak (lásd "Lo Spirito Di Roma", "Fuck UE"), viszont, ahogy már fentebb említettem, az akkori ének nekem nem tetszett különösebben, a zene pedig (lehet hogy emiatt) fasza volt ugyan, de nem éreztem kiemelkedőnek. A "Quelli Come Noi" már más tészta. Mind az ének, a zene, a szövegek, a videó annyira össze volt rakva, annyira jó volt a tematikája, és nem utolsósorban egy annyira fasza, egységes benyomást keltett az olasz mozgalomról (nem csak az NSHC színtérről, ugyanis szerepelnek a videóban oi-os srácok is), hogy esküszöm nem akartam elhinni, amikor láttam. Eltalálták az arany középutat mindenben, konkrét is a maga módján, egy percig sem tagadják a politikai hovatartozásukat, mégis ezt annyira tökös, de mégis befogadható módon tálalják, hogy akármilyen civil elé oda lehet rakni, hogy "Tessék, ezek vagyunk mi!". Komolyan le a kalappal előttük! Hasonló jó minőségű dolgokat az OPOS-os srácoktól láthattunk maximum, de ez még azt is bőven felülmúlja. Az album rövidke kis Intrója után bele is csapnak a már rongyosra emlegetett "Quelli Come Noi"-ba. Le fogom lőni a poént most, hogy az album legerősebb szerzeményét ezzel hallottuk is. A következő "Samurai d'occidente" pedig a leggyengébb szerzemény, nekem kicsit legalábbis a kedvemet szegte, amikor először hallottam; komoly okunk viszont nincsen a panaszra, ezután ugyanis csak nagyon jó számok jönnek, amiktől lehet hogy még magunk is táncra perdülünk a szobánk homályos magányában, amikor senki nem figyel. Külön kiemelném az  "In Ogni Caso Nessun Rimorso"-t, amihez pár hete készítettek egy szintén fergeteges videóklipet (amiről egyébként a blogon készült is egy bejegyzés, itt megtekinthetitek https://www.youtube.com/watch?v=gEtmfHak-hI ). Remélhetőleg nem ilyen tavaszi szünetes, medencés meg fasiszta tangás lányos irányba akarják elvinni a dolgaikat (bár egyébként, lehet hogy nem panaszkodnánk), de üdítőleg hatott az biztos, és jó látni hogy nem csak befeszülten, magunkat túl komolyan véve (nem jó értelemben) lehet csak NS propagandát gyártani. Summa summárum, egy nagyon erős anyagot tarthat majd a kezében a vásárló (mert ugye nem csak letöltögetünk, hanem vásárolunk is, pláne amikor megtisztelnek minket a kiadók és a zenekarok az ilyen már-már mainstream szinten is kiemelkedő kiadványokkal), és reménykedjünk benne, hogy a zenekar lelkesedése nagyon sokáig meg fog még maradni, és rengeteg ilyen anyagot fogunk hallani tőlük, mint ez a lemez. Vi amiamo Bronson! Fascismo!

Mortuary és Marder koncert Finnországban

Finnországban sem unatkoznak a népek, jövő év elején nagyszabású RAC buli lesz, ahol kedvenc német mészárosaink, a Mortuary is fellép és ha ez nem lenne elég, a finn ns metál alakulat, a Marder is koncertet ad.

Schild und Schwert koncert - Hatecore buli pénteken

Ha esetleg valaki Németországban járna, akkor holnap estére egy jó kis -verekedéssel egybekötött- hatecore táncmulatságot tudunk ajánlani (a Fehér Törvény, Terrorsphära, Burning Hate, Painful Life fognak muzsikálni, szóval rendben lesz a dolog):

Koncertbeszámoló - 20 éves NS SXE koncert

Tekintettel az év végi-karácsony előtti uborkaszezonra (és mivel hónapok óta várunk megint pár interjúra), megtörjük a csendet egy koncertbeszámolóval, amiről amúgy is szinte kötelező írni egy ilyen blogon, mint a mienk.

Ritka manapság a nívós külföldi vendégeket is felsorakoztató, kifejezetten NSHC-nak hirdetett koncert hazánkban, így amikor felkerült a netre a plakát az októberi buliról, akkor nem volt vitás, hogy mit is fogunk csinálni október 20-án este. Az igazat megvallva felmerült a gondolat, hogy esetleg lehetett volna egy Underground Revolution infopultot is csinálni a koncerten, de ezt gyorsan elvetettük, mert sem igény nem mutatkozott hasonlóra eddig, sem egy szórólapot nem tudtunk volna prezentálni a Nagyérdeműnek, hiszen „magazinunk” kizárólag online jelentet meg írásokat (néha persze eljátszadozunk a nyomtatott változat megjelentetésével, de tekintettel a hazai underground igényeire, valószínűleg csak kidobott pénz és idő lenne, amit ráfordítanánk). Mivel a koncert eleve a hazai NS straight edge 20. születésnapjának megünneplését célozta (amit támogatunk ugyan, de a blog továbbra sem sxe), így elvetettük a „hivatalos” megjelenést a rendezvényen és csupán szórakozni mentünk le, nem zaklattuk a szervezőket azzal, hogy mi is szeretnénk egy asztalt.

Visszakanyarodva az eseményre, pár héttel a buli előtt kikerült pár kísérőrendezvény hirdetménye is a webre. Az egyik egy sakkverseny volt, a másik meg egy elhunyt nyíregyházi bajtárs előtti tisztelgés, tulajdonképpen kegyeleti futás volt a Margitszigeten. Mivel a sakkban nem vagyunk erősek, de mindenképpen támogatni akartuk a szervezőket a részvétellel, leporoltuk a futócipőt és a blog „szerzőgárdájából” egy fővel megjelentünk az eseményen (aki jelen sorok írója is egyben). Az égiek kegyesek voltak hozzánk, a futás alatt remek időnk volt és szerencsére többen is eljöttek, hogy az elhunyt előtt fejet hajtsanak. Külön megtisztelő volt, hogy bajtársunk bátyja is megjelent és velünk együtt futott, ami az esemény fényét is nagyban emelte. Reméljük, hogy a megmozdulás nem csak egy egyszeri alkalom volt és jövőre is ugyanott találkozunk! A sport után fényképezkedtünk egyet és ott hallottam, hogy a sakkversenyt egy erdélyi barátunk nyerte meg, akinek ezúton is gratulálunk az UGRev stábja nevében is!

Mivel a koncert csak este kezdődött, ezért volt időm hazamenni és készülődni az esti programra, ami végül a hosszú hallgatás után újra színpadra lépő soproni Worst Nightmare produkciójával kezdődött. Ahogy láttam, új énekes került a zenekar élére, így ez annak a lehetőségét sejteti, hogy újra aktivizálja magát a nyugat-magyarországi alakulat, amihez sok sikert kívánunk a továbbiakban! Másodiknak a moszkvai Death Penalty jött, ami talán a legjobban várt csapat volt az este. A zenekarral jött vagy 20 orosz rajongó is, akik innentől fogva az este főszereplőivé váltak. Amikortól a színpadon elindult a zene, onnantól fogva megállás nélküli show indult a nézőtéren is, de valami olyan frenetikus energiával pörögtek az oroszok, hogy a hazai közönség nem is igazán tudott/akart csatlakozni a mulatsághoz, pedig többször is táncra invitálták a srácok a jelenlevőket. Nehéz szavakba önteni, hogy mit láttunk ott élőben, mert eddig NS bulin hasonlót talán csak a Hate for Breakfast Crew nyújtott a tánctéren, de még ők se voltak olyan koreografáltak és olyan fizikumú társaság, mint a ruszkik. Ilyet tényleg csak videókon láttam eddig, óriási élmény volt ezt élőben átélni. A zenére visszatérve: a Death Penalty-t idáig csak lemezen hallottam, ahol váltakozó színvonalú produkciót prezentáltak eddig, de élőben végig magas nívójú előadást nyújtottak, de olyat, ami tényleg „A” kategóriás és megéri őket még akárhányszor is megnézni, annyira jó. Metálosabb, itt-ott beatdown elemeket is tartalmazó erőszakos zenét játszanak, ami ugyanakkor mégis erősen hardcore gyökerű és nem megy át az egész metalcore-ba, szóval aki vevő az ilyesmire, az igazán imádni fogja őket élőben. Nagyon tetszett, hogy a számok között angolul konferált az énekes, próbálta motiválni az egész publikumot a mozgásra, bevonni őket a táncba és ezért még egy Oi! témát is eljátszott a csapat (a jó öreg Romper Stomperből a közönségkedvenc skinheades számot). Nem is figyeltem, mennyi ideig tartott az előadás, de úgy tűnt legalább egy óráig tolták, utána következett a hazai Fehér Törvény, akik már meg tudták mozgatni a hazai közönséget is. Pár szám erejéig a régi bőgősük is felment a színpadra, ha jól láttam, bár ezúttal kihagytam az előadásukat, mert volt pár rég látott barát, akikkel muszáj volt pár szót váltani. A bolzanoi Green Arrows következett a sorban, akiket én mér láttam korábban egy olasz bulin fellépni és már akkor is imádtam a produkciójukat; hát most sem kellett csalatkoznom, nagyon lendületes és jól összerakott programot adtak elő. A fő prioritásuk az új nagylemezük volt, arról játszottak számokat főleg, de előkerültek régebbi témák is. Sajnos már elég késő volt és a közönség kimerülni látszott az este végére, így  fogadtatásuk már nem volt olyan parádés, mint az előző zenekaroké, pedig az olaszok mindent megtettek, hogy felkavarják az állóvizet. Nagyon energikus és profi csapat a Green Arros, ezt most is megmutatták. Az este utolsó fellépője a jó öreg Gungnir volt, akiknek lehet, hogy ez volt az utolsó bulijuk (legalábbis az énekessel folytatott beszélgetésem alapján ezt a következtetést vontam le). Sajnos nagyon rövid volt a fellépés, szerintem 20 percet se játszottak és gyakorlatilag a teljes műsorukat sikerült lekésnem, pedig mindenképpen megnéztem volna a bulijukat még egyszer.

A koncert éjjeli 1 körül véget is ért, mehetett mindenki a dolgára. Így a végén összegezve azt tudom mondani, hogy nagyon jó fellépők voltak, az orosz moshcrew frenetikus volt és szuper ötlet volt a futás meg a sakkverseny és nagy öröm, hogy végre megmozdult itthon valami. Remélem, hogy ez az esemény egy hosszú sorozat első megállója volt és végre épül nálunk is valami olyasmi, ami emlékeztet majd valamiféle színtérre. Ha igen, mi támogatjuk. Tegyetek Ti is így!

(Képeket az eseményről biztonsági okokból nem töltünk fel, nem akarunk az orosz bajtársaknak kellemetlen esti látogatást a Gondolatrendőrség részéről.)