Mivel továbbra sincs sok történés a HC színtéren így karácsony előtt és megint jó ideje nem kapunk választ a megkeresett zenekaroktól, ugyanakkor szerettünk volna némi saját anyagot megjelentetni, megkértük a múltkori "mainstream" HC cikk ( Bring Me the Horizon áttekintés ) szerzőjét, BHS-es testvérünket, Kristófot, hogy írjon már pár lemezkritikát, mert általában jó meglátásai vannak és a blog szerkesztői meg lusta disznók úgy általában és szívesen lógják el a cikkírással járó időtöltést.
Bound For Glory + Brainwash – Day Of Victory
Azt gondolom, senkinek nem árulok el azzal nagy titkot, hogy létezik hálásabb feladat is mint Németországban NS aktivistának lenni, vagy ilyesfajta zenekart, esetleg lemezkiadót működtetni. Pont emiatt lettem nagyon lelkes, amikor az album előzetesként szolgáló dalát meghallgattam, ami egy nagyon aktuális, mégis meglehetősen kényes és érzékeny területre kalauzolja el a hallgatókat (Defend Europe). Miután a hangulatot megalapozták a srácok az Intróval, és a szokásos "This is Brainwash 20XY" felvisítás is elhangzott (ami biztos, hogy a zenekar kedvelőinél libabőrt vált ki az első albumuk óta), bele is csapnak a sztoriba a már fentebb említett dallal. A poént már a cikk elején lelőném, hogy ez lett a legerősebb szerzemény az albumon, mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében. A migrációt nemes egyszerűséggel pestisként definiálja (azonosítja?), és tettlegességre is buzdítja a hallgatót, miszerint a hatalom nem fogja megoldani a nép helyett ezt a problémát, amivel azt gondolom, hogy e sorok olvasói biztos, hogy egyet is értenek (hacsak nem hivatali kötelességből történik a dolog). A maradék öt daluk a szokásos elvárt minőséget és szintet hozza, mind gitár/dob téma ügyileg, hibátlan hangzással és dalszövegekkel. Az ének a már jól megszokott Major Williams -féle hörgés és visítás (amit imádunk), és néhol a tiszta énekkel is próbálkozik, ami abszolút sikerült már rosszabbul is, szóval örülünk. Záródalnak a 2004-es Moments Of Truth nagylemez egyik mindenki által ismert de nem túl jól sikerült Revenge című számát tették. Az eredeti dallal a probléma az volt, hogy az ének néha annyira hamis volt, hogy még tíz év elteltével is csak a fejemet fogom, amikor hallgatom, és nem értem, hogy az egyébként az igényességükről, a precizitásukról és a profizmusukról híres tagok hogy tudták mégis rárakni erre az ikonikus, és ettől a szépséghibától eltekintve tökéletes lemezre. Na, de lényeg, hogy a csorba úgy ahogy ki van köszörülve, és egy abszolút jobb verzióját hallhatjuk a Revenge-nek. A lemez másik felén az amerikai legendát, a Bound for Gloryt hallhatjuk. Nagyon nehéz helyzetben vannak a BFG rajongók, ugyanis a majdnem tíz éves szünetük utáni visszatérés óta nem mondhatnám, hogy osztatlan sikert arattak az új anyagaik. A zenekar egyébként még nehezebb helyzetben van, ugyanis, a Behold The Iron Cross után (ami szerintem az NS történelem legprofibb albuma lett) nagyon komoly elvárások vannak támasztva feléjük. A rossz hír az, hogy ez a BFG anyag továbbra sem ugorja át azt lécet amit a Behold vagy akármelyik előző, őket legendává tevő albumuk felrakott, viszont a jó hír, hogy még ha egy kicsit csalódottak is vagyunk elsőre, többszöri áthallgatás után rájövünk, hogy minden újabb anyaguk nagyon profi, és nagyon össze van rakva. Az erősebb dalszövegekből érezhetően visszavettek (de pont nem ők azok az arcok akiknek a hitelessége emiatt veszélybe kerülne), plusz érezhetően nincsenek már a lázadó korszakukban zeneileg sem (mily' meglepő). BFG mércével mérve egyszerűbbek a dalok (de nagyon fontos kiemelni, hogy nem igénytelenek), továbbá az ének sem olyan erőszakos mint régebben, sőt, Joel egyre többet énekel, ami nekem személy szerint nagyon bejön. A két zenekar a hallgatótól egy közös számmal, a Day of victory-val búcsúzik, ami egyébként a lemez névadó dala és szintén nagyon jól sikerült. Megközelíti a hibátlan lemez kategóriát, a stílus és/vagy a zenekar kedvelőinek amúgy is kötelező kiadvány, szóval vásárlásra fel, amíg még van belőle!
Fehér Törvény - Remény
Majdnem fél évet kellett várnom, mire végre eljuthatott hozzám a legújabb Fehér Törvény lemez, ami a Remény címet viseli. Az előzetest meghallgatva biztos voltam benne, hogy egy nem túl hosszú, nagyon pörgős cucc lesz. Ebben nagyrészt nem is tévedtem. A szövegkönyvről csak annyit, hogy tartalmazza az összes dalszöveget, zenekari fotókat, amit csak kell. A zenekar továbbra is a szokásos grafikusával dolgoztat, ami már önmagában garancia a minőségre, ismét egy profin kivitelezett füzetecskét tarthat az ember a kezében. Akkor nézzük a lemezt! Sajnos/nem sajnos a FT albumról-albumra új zenészekkel dolgozik, elsősorban gitár és bőgő fronton, ami viszont biztosítja, hogy nem fog kettő ugyanolyan lemez készülni, még akkor sem, ha többé-kevésbé ugyanolyan a zenei ízlésük a tagoknak és ez ismét bejött. Az alap kiinduló pont továbbra is hardcore, viszont thrash metal hatás is érezhető a végeredményen és ez abszolút nem ártott neki. A számok átlagosan két perc körül mozognak, nincsenek öncélú, mesterkélt, fölösleges és hatásvadász körök (amiket a metalcore műfajban még akár szeretünk is, ide viszont nem illik). Nincsenek divatos megoldások: egyszerű, tömör, nem igénytelen, viszont mégis paraszt (a szó abszolút nem rossz értelmében véve!) lett a végeredmény, pont olyan ami a stílus kedvelőinek nagyon feküdni fog. Nincs intro a lemezen, ahogy azt eddig megszokhattuk, hanem egyből belevágnak a sztoriba, viszont nem volt hiányérzetem emiatt. A szövegekhez különösebb hozzáfűznivalóm nincsen. Értékrendbeli kérdéseket, mozgalmi dolgokat, aktuálpolitikai kérdéseket (amik az én szubjektív magánvéleményem szerint nem aktuálisak jelenleg, de persze simán lehet, hogy nem is mostanában lettek írva), továbbá egy "Csak szemek" folytatásunk is van, ami viszont mindig aktuális! (hahaha) Az album lezárásaként kettő bónusz szám kapott helyet. Az egyik egy Titkolt Ellenállás feldolgozás, a másik pedig egy emlékdal, ami kettő nemrégiben tragikus hirtelenséggel eltávozott bajtársunknak állít emléket. A hangzásról: kicsit néha azt érezem, mint amikor anno a Daily Broken Dream - Freedom lemezét hallgattam, hogy kurvára össze van rakva az egész, de nem dörren meg úgy, ahogy kéne. Ennek a lemeznek ugyan jobb a hangzása: a dob frankó, tele van duplázással, a bőgő nagyon erős, végig lehet hallani rendesen, egyedül a gitár nem szól úgy, ahogy kéne. Az énekes produkciójához sincs különösebb hozzáfűzni valóm, azt hozza amiért szeretjük, se többet, se kevesebbet. Az én két személyes kedvenc nótám pedig a "Fekete halál", és a "Gyógyír korunk pestisére", leszedi a fejeteket mind a kettő, szóval a stílus kedvelőinek kötelező lemez, igényes borító, igényes zene, ami nem a fán nő, hanem hanem rengeteg munka és rengeteg pénz van benne, ezért a letöltögetés helyett vásároljatok, mert el fognak fogyni a zenekarjaink!
Bronson - Brucia
Az római Bronsont azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A mikrofon mögött immáron nem az egykori Timebombs frontembere áll, hanem a gitáros srác, aki egyébként a Blind Justice énekese is egyben. Ennél jobb döntést a zenekar nem is hozhatott volna, ugyanis nekem nem tetszett az akkori produkciója, még akkor sem ha a Timembombs-ban szerettük, plusz egyébként biztos jó arc is (egyébként ezzel a véleményemmel még a baráti körömben is egyedül vagyok, mindenkinek tetszett az előző énekessel a Bronson, de sebaj). Idén jelent meg a "Brucia" című albumuk, amit minden Bronson rajongó izgatottan várt, pláne mivel a srácok pár héttel a megjelenés előtt kedvcsinálónak
kirakták a "Quelli Come Noi"-hoz készített videóklipet, ami minden tekintetben annyira jól sikerült, hogy megkockáztatom, minden idők legjobb NS videóklipje lett, és nem azért, mert annyira high tech dolgokhoz nyúltak volna. Megszokhattuk tőlük, hogy videóklipezében is otthon vannak (lásd "Lo Spirito Di Roma", "Fuck UE"), viszont, ahogy már fentebb említettem, az akkori ének nekem nem tetszett különösebben, a zene pedig (lehet hogy emiatt) fasza volt ugyan, de nem éreztem kiemelkedőnek. A "Quelli Come Noi" már más tészta. Mind az ének, a zene, a szövegek, a videó annyira össze volt rakva, annyira jó volt a tematikája, és nem utolsósorban egy annyira fasza, egységes benyomást keltett az olasz mozgalomról (nem csak az NSHC színtérről, ugyanis szerepelnek a videóban oi-os srácok is), hogy esküszöm nem akartam elhinni, amikor láttam. Eltalálták az arany középutat mindenben, konkrét is a maga módján, egy percig sem tagadják a politikai hovatartozásukat, mégis ezt annyira tökös, de mégis befogadható módon tálalják, hogy akármilyen civil elé oda lehet rakni, hogy "Tessék, ezek vagyunk mi!". Komolyan le a kalappal előttük! Hasonló jó minőségű dolgokat az OPOS-os srácoktól láthattunk maximum, de ez még azt is bőven felülmúlja. Az album rövidke kis Intrója után bele is csapnak a már rongyosra emlegetett "Quelli Come Noi"-ba. Le fogom lőni a poént most, hogy az album legerősebb szerzeményét ezzel hallottuk is. A következő "Samurai d'occidente" pedig a leggyengébb szerzemény, nekem kicsit legalábbis a kedvemet szegte, amikor először hallottam; komoly okunk viszont nincsen a panaszra, ezután ugyanis csak nagyon jó számok jönnek, amiktől lehet hogy még magunk is táncra perdülünk a szobánk homályos magányában, amikor senki nem figyel. Külön kiemelném az "In Ogni Caso Nessun Rimorso"-t, amihez pár hete készítettek egy szintén fergeteges videóklipet (amiről egyébként a blogon készült is egy bejegyzés, itt megtekinthetitek https://www.youtube.com/watch?v=gEtmfHak-hI ). Remélhetőleg nem ilyen tavaszi szünetes, medencés meg fasiszta tangás lányos irányba akarják elvinni a dolgaikat (bár egyébként, lehet hogy nem panaszkodnánk), de üdítőleg hatott az biztos, és jó látni hogy nem csak befeszülten, magunkat túl komolyan véve (nem jó értelemben) lehet csak NS propagandát gyártani. Summa summárum, egy nagyon erős anyagot tarthat majd a kezében a vásárló (mert ugye nem csak letöltögetünk, hanem vásárolunk is, pláne amikor megtisztelnek minket a kiadók és a zenekarok az ilyen már-már mainstream szinten is kiemelkedő kiadványokkal), és reménykedjünk benne, hogy a zenekar lelkesedése nagyon sokáig meg fog még maradni, és rengeteg ilyen anyagot fogunk hallani tőlük, mint ez a lemez. Vi amiamo Bronson! Fascismo!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése