Az amerikai illetőségű egyszemélyes metalcore projekt amolyan "Moshpit US módra", bár annál erőszakosabb és néhol inkább deathcore-ba hajló zenét szállít a nagyérdeműnek, amihez viszont olyan tiszta és szuper hangzást párosítanak, amit tényleg csak a Moshpitnál hallani. Bár a dob "gépi", azonban igazán profi módon megszerkesztett a dolog; ha nem tudnám, hogy nem "igazi", akkor simán elhinném, hogy csak valami stúdióban agyoneffektezett, de egyébként hangszereken feljátszott valami. A "Dancing in the ashes" a 14SW következő nagylemezét hivatott felvezetni, egyfajta betekintést adnak abba, hogy mit is várhatunk tőlük a közeljövőben. Bár én személy szerint nem vagyok vevő a műfajra, ez az anyag mégis meggyőzött, mert Jason itt olyan hangszeres tudást prezentált, ami előtt nem lehet szó nélkül elmenni. A CD-n hallható három tételből mindhárom tökéletesen kidolgozott, simán elmenne "mainstream" anyagnak is; nagyon rég nem érkezett ilyen színvonalú anyag az Államokból (hacsak a régi klasszikusokat -mint a BfG meg a H8machine- nem számítjuk), így adott a kérdés, hogy vajon mire számíthatunk még a jövőben ettől a projekttől? Reméljük, hogy nemsokára választ kapunk!
Valószínűleg nem nagy titok a blog olvasóközönsége előtt, hogy a Permből származó xDasslerx jelen sorok szerzőjének egyik nagy kedvence; annyira, hogy a csapat számomra már most is az egyik dobogós versenyző a képzeletbeli Nagy NSHC Versenyen. Amióta csak B. Tibi barátom felhívta a figyelmemet az oroszokra valami letöltős oldalon, azóta merev figyelemmel kísérem a tevékenységüket és eddig nem is okoztak csalódást. Az első két lemezük színvonalban emelkedő tendenciát mutatott, ezért nagyot dobbant tavalyelőtt a szívem, amikor megláttam a német Leveler Records kínálatában (és gondozásában) a soron következő új anyagukat, a White Flames-t. Maga a korong 10 tracket tartalmaz, ebből két szám feldolgozás (az egyik egy T.N.F. dal átirata), az utolsó meg egy instrumentális outro. A szövegek oroszul vannak, így sajnos a tartalmukra csak következtetni tudok (bár gondolom a szokásos tough guy duma megy rajta, aminek a lényege, hogy mindenkit kiütnek a világból). A számok sajnos eléggé semmilyenre sikerültek, mármint a Dasslerhez képest semmilyenre. Nagyon jó a zene, tényleg megint fejlődtek technikailag, de ezúttal mintha kicsit kifogyott volna belőlük a szusz és ezúttal nem lehet azt mondani, hogy kivétel nélkül mindegyik tétel egy NSHC himnusz. Sajnos túl sok a "töltelék" dal, amiket onnan lehet felismerni, hogy nem tudom megkülönböztetni őket egymástól. Persze kivétel most is van, amitől a zenekar mégis a műfaj egyik királya és ez a "Деградация Масс" című dal, ami a tömegek elfajzásáról szól és ez tényleg nagyon ott van, hozza az előző lemezek átütő erejét (és még csordavokál is van benne). Ami még megemlítendő, az az ének megváltozása a régebbi anyagokhoz képest, ezúttal sokkal erőtlenebb és szürkébb az is sajnos, pedig ez nem volt eddig probléma soha. A lemez körítése se valami nagy eresztés, ennél többet érdemelt volna a Dassler és a Leveler Records-tól is sokkal jobb cuccokat szoktam meg eddig, de ez a gagyi halálfejes címlap és a kettőbe hajtott, még a szövegeket sem tartalmazó booklet nem a kiadó legnagyobb dobásaként fog bevonulni a történelembe. Persze a fentiek alapján az jöhet le, hogy az album szar; nos egyáltalán nem az, sőt, kurva jó a nagy átlaghoz képest, de a bennem élő kisgyermek menő japán gyártású távirányítós kisautót szeretett volna karácsonyra, azonban a Jézuska egy kínai piacos fröccsöntött valamit hozott helyette, ami egyébként szép, lehet vele játszani, gurul is meg minden, de na...
Amikor 2 éve megjelent a spanyolok lemeze, csináltak hozzá egy videót is (a "Sacrificio y disciplina" című számhoz), ami ilyen feszítős-keménykedős klip volt (tudjátok: lepukkant helyszínen zenél a banda, aztán jön a vágókép, amikor is nagy zorkón kutytát sétáltatnak a kigyúrt napszemüveges faszik a tetovált forrónadrágos barátnőikkel és közben nagyon keményen jönnek a kamera felé belassítva, megint vágás, ezúttal a zenekar mögött csápolnak a kigyúrt haverok, stb.) és le is szóltam a dolgot, mert elég klisés volt az egész, amire megkaptam valami kommentelőtől, hogy "Csinálj jobbat!". Nos, felesleges ilyen internetes vitákba belemenni, nem is foglalkoztam a lemezzel különösebben, amíg bele nem futottam a Right Hardcore Crew oldalán az albumba és bele nem hallgattam. Ott meggondoltam magamat a lemezt illetően, mert a többi dalt átnyálazván már jobban tetszett a mű. Tudni kell a valladolidi illetőségű bandáról, hogy a tagok közül többen megfordultak a Mas Que Palabras nevű hatecore formációban, ami a maga idejében letett pár egészen vállalható cuccot az asztalra, így mindenképpen érdemesnek láttam, hogy adjak egy esélyt a Pugilatonak. Miután a letöltő oldalak gyakorlatilag 99%-ban kivégezték a hazai CD piacot és a baráti körben senki nem árulta a lemezt, kénytelen voltam külföldről beszerezni és várni egy laza hónapot az érkezésére, de a végeredményt tekintve azt hiszem, hogy megérte. Bár a Mas Que Palabras nyomai érezhetőek a lemezen, de azért ez mégis minőségi ugrás ahhoz képest. Végig nagyon feszes a tempó, tényleg hozza a spanyolos életérzést és megy hozzá a az ordítós, hadarós ének is. Bár nem igazán mondanám hardcore-nak a stílust, inkább valamiféle metálnak nevezhető a muzsika, de azért díszítésnek van pár hácés beatdown meg együtténekelős csordavokál is. Ami nekem kifejezetten tetszett, az a dob, ami a szinte megállás nélkül pergő duplázóval olyan aláfestést ad az albumnak, hogy tényleg magával tudja ragadni a hallgatót az egész. Bár a spanyolviaszt (ez volt a fos szóviccek helye) most sem találják fel és ezúttal sem bújt elő egy új Blue Eyed Devils a hispán félszigetről, de a minőségi zene tényleg adott. Még akkor is, ha az unalomig erőltetett technikás szólókat húszezerszer hallottam már más zenekaroknál is és igazából talán sokkal jobbat is tenne az összhatásnak, ha mindezt elhagynák és tényleg a nyersességre törekednének, mert így néha kicsit unalmas tud lenni a dolog. A 13 szám kellemes meglepetés egy új zenekartól, igen korrekt műsoridő ez egy bemutatkozáshoz. A lemezborító nem rossz, vannak benne dalszövegek és fotók, bár csak ezek kedvéért nem vettem volna meg a CD-t. Összességében jól sikerült anyag a "Non erit pax", a spanyol nyelv rajongóinak különösen ajánlanám a meghallgatását (és megvásárlását).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése