Aki emlékszik még az egyszemélyes müncheni RAC/metál projektre, az Edelweiss-ra, annak valószínűleg fel fog csillanni a szeme, ha elárulom, hogy a Pequod Crew nevű hc "csapat" mögött ugyanaz a személy áll, aki a már említett zenei produkcióért is felelős . A lemez legfőbb baja is pont ez, márpedig, hogy egyetlen ember játszik minden hangszeren és ő az énekes is. A gitártémák persze nagyon jók, a HC és a metál között egyensúlyozó, technikás témákat hallhatunk végig, azonban az ének erőtlen (és nem is igazán stimmel ehhez az erőszakos zenéhez), de a legnagyobb baja mégis a szerkesztett dob. Hallottam már nagyon jól megírt, számítógéppel megírt és összerakott dobot, de ez sajnos nem az. Ugyanez volt az Edelweiss-lemezek nagy mankója is és ez teszi tönkre az élményt a Pequod Crew-nál is, holott az anyag sokkal többet érdemelne. Tényleg egészen tetszetős és ötletes a gitárjáték; látszik hogy nem két nap alatt dobálták össze valami hányásszagú kocsmában a dolgot, a keverés is egészen megnyerő volt, jó a hangzás, a szövegek is rendben vannak, de sajnos nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy milyen dinamikátlan, gagyi a dob. A borító és az egész körítés nagyon rendben van, a PC Records általában odateszi magát, ha a kiadványaik kinézetéről van szó, de sajnos nem ez a lemez lesz az, ami miatt minden német az NPD-re fog szavazni.
Amikor a Terrorsphära és a You Must Murder split megjelent 2014-ben, akkor azt gondoltam, hogy ennél durvábbat nem lehet csinálni beatdown hc műfajban köreinkben, mert az az anyag egyszerűen olyan magasra tette a lécet, hogy nem igazán tudom elképzelni, hogy mit lehet még a ebben a stílusban odatenni az első rész mellé. Pont az előbbiek miatt is csodálkoztam, hogy a lemeznek új részt
csinálnak, amin meg különösen elámultam, hogy míg az osztrákok megmaradtak résztvevőként, addig a másik csapat lecserélődött és az überbrutál HC isten You Must Murder helyett egy eddig főleg izomszagú, semmilyen zenét produkáló második vonalbeli orosz csapatot tettek a helyére. Amikor végül nagy nehezen hozzájutottam a CD-hez, az első benyomásom pozitív volt, mert a Leveler Records nagyon szép borítót csinált a kiadványhoz. A digipack két oldalra kihajtható és mindkét, a lemezen szereplő banda kapott egy-egy saját füzetkét, ami nagyon jó kedvet csinált az indításhoz. A dizájn tényleg XXI. századi, szóval ebben nem maradt el az első rész mögött a cucc. Lássuk a muzsikát! A Terrorsphära hozza a "szokásosat", nagyjából ugyanolyan számokat írtak, amit eddig is hallhatott tőlük a nagyközönség. Nagyon erős hangzás, mint mindig. A rendkívül combos, mély gitárok elviszik a hátukon az egész produkciót, tényleg nagyon jól összerakottak a számok. Az ének továbbra is kicsit erőlködős és az összes szöveg németül van, de aki ezt megszokja, az most sem ezen fog fintorogni. Az osztrákok 7 száma tehát nagyjából hozta az előző split színvonalát, lássuk az oroszokat! A Horss még skinhead zenekarnak indult a kézezres évek elején, de már annak idején is erősebb, metálos beütésű muzsikát játszottak, ami miatt egy kicsit "kilógtak" az akkori orosz mezőnyből, viszont az általános művészi színvonaluk nem volt kimagasló, afféle "jó iparosmunkát" végeztek és ez ment tovább akkor is, amikor váltottak "hardcore"-ra. Aki ismeri a munkásságukat, az biztosan tudja, miről beszélek: semmilyen metálzene, plusz torokból történő, erőlködős üvöltés, ami nem gyakorolt rám különösebb hatást eddig (pedig megvettem tőlük mindent, ami az utamba került). Erre a splitre 6 számot adtak; amikor a lemez reklámjaként a Youtube-ra felkerült videót meghallottam, egyből megálltam a mindennapi rutinban, ugyanis ezúttal tényleg HC-t csináltak, mégpedig elég jót. Férfiasan bevallom, hogy a lemez első hallgatásánál egyből az oroszokhoz tekertem a lejátszót, annyira kíváncsi lettem rájuk. Az a helyzet, hogy tényleg nagyot változott a stílusuk, elindultak abba az irányba, amit az osztrákok és a YMM is követ és tényleg nagyon odaver az egész. Nem rontották el a keverést, nem gagyi az ének, teljesen egyben van minden, ugyanakkor végig jó feszes a tempó és az egészből árad valami fenyegető, erőszakos aura. Nem viccből kérdeztük meg a Terrorsphära interjúban az osztrákokat, hogy az oroszok "új" arculata nekik köszönhető-e, mert ilyen gyökeres stílusváltozást egyszerűen nem tudok máshová tenni; mindenesetre nagyon jól sikerült, le a kalappal! Összegzésként annyit mondhatok, hogy ugyan jobb nem lett az első résznél a split, de a színvonalat sikerült tartani és egy nagyon pozitív csalódás lett a végeredmény, valamint ideje átértékelni a Horss zenekar eddigi megítélését, mert tényleg teljes megújuláson mentek keresztül.
Jelen produkciót úgy tudnám egy mondatban jellemezni, hogy összeállt az osztrák Terrorsphära és a német Painful Life, hogy csináljanak egy projektet, ami ugyanolyan zenét tol, mint a tulajdonképpeni fő bandáik. De tényleg: az ének, a témák, minden tök olyan, mintha a TS vagy a PL egyik lemezéről szedték volna le őket, legalábbis a kartontokban érkező korongon szereplő egyetlen tétel alapján ez jött le. Kár, hogy csak egy számot vettek fel rá, mert kíváncsi lettem volna, hogy mi mást tud kínálni a két csapat együttesen; állítólag valami deathcore lesz ez a végén, de amit jelen promóciós lemezen hallunk, az inkább a -főleg az osztrákoktól hallott- "szokásos" beatdown HC. Ha eltekintünk a ténytől, hogy emiatt tök felesleges külön projektekbe vágni, egyébként egyáltalán nem rossz a zene, sőt, minden benne van ahhoz, hogy a falnak dobáljam otthon a vázát a nappaliban pogó közben. Igazán erőszakos muzsikát pirítottak ide a németek, de azért ennél valami izgalmasabbra vagy újszerűbbre számítottam.
(Folyt. köv. a következő hosszabb uborkaszezonban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése