Szerencsére blogunk lelkes csapata mellett akadnak más zenerajongók is köreinkben, akik hajlandóak pennát ragadni, ha valamiféle gondolatuk támad vagy élmény éri és - ami számunkra a legörvendetesebb - hajlandó megengedni, hogy príma sajtóorgánumunk hasábjain jelenjen meg irománya. Ezúttal is új vendégszerzőt avatunk, Maci barátunk vállalta, hogy megosztja velünk a bécsi Slayer koncerten látottakat. Reméljük, hogy még sok ilyen írást olvasunk majd tőle! (A képekért külön köszönet neki!)
SLAYER Bécsben
Bécs, 2018. november 23.
Öt évvel ezelőtt hagyta itt a Slayert, és egyben a földi létet Jeff Hanneman(RIP). Ez volt talán az első komolyabb lépcsőfok több jelzés értékű dolog után, ami erre a sajnálatos útra vezette kedvenc thrash metal bandánkat. Akkor még szerencsére nem dobták el a lantot, így még számos jó évet köszönhetünk nekik, miközben új dalok is születtek, és körbejárták még párszor az értük rajongó bolygót.
Mikor futótűzként terjedt el a hír, hogy kedvenceink egy utolsó turnéval köszönnek el, bizakodtunk, hogy Budapestet is útba ejtik, de sajnos ennek se híre se hamva. Na de persze nem vették el a kedvünket, így az aránylag közelebbi lehetőségek között kezdtünk el mazsolázni, hogy hol nézzük meg talán utoljára hőseinket a világot jelentő deszkákon. Úgy gondolom, hazánkból legtöbben a 2018 november 23-ai bulira voksoltunk a sógoroknál. Óvatos becsléssel azt gondolom legalább 1000 magyar rajongó látogatott el ebbe a Papp László aréna kaliberű rendezvényterembe, melynek környékét ezen az estén ellepték a magyar, szlovén, szlovák rendszámmal érkező buszok. Színterünket is számos bajtárs képviselte, néhányukkal találkoztam is, de biztos vagyok benne, hogy voltak, akikkel meg nem, hiszen sok ezer ember közt ez nem annyira meglepő. Az első ellenőrzésen átverekedtük magunkat, s egy régi jó cimborával futottunk össze, egykori kedvenc szlovén NS metal csapatom a SKULLCRUSHER frontemberével. No de nem értünk ám rá nagyon diskurálgatni, érkezésünk után 5-10 perccel már kezdett is az OBITUARY. Szerintem ők voltak a legjobb előzenekar! Most láttam őket első alkalommal, csak a ’90-es években kölcsönkapott néhány másolt magnókazetta volt némi emlékem velük kapcsolatban. Teljesen lenyűgöztek! Szuper volt a hangosítás, de ettől függetlenül is nagyon odakúrt ez a banda! Kicsit sem volt érezhető, hogy veteránok, ifjú titánokat meghazudtoló úthengerként taroltak rövid, de igen velős műsorukkal! Őket az ANTHRAX követte. Zenéjükkel szintén teljesen elégedett voltam, ők picit egyszerűbb, nyersebb
produkcióval álltak színpadra, ami még előnyükre is válhatott volna, de sajnos a frontember elég gyengén teljesített. A remek show-t nyújtó dobos segítette ki, mondhatni ő volt a picit már rozogácska öregember mankója. Na de nem akarom őket teljesen leírni, hozzáteszem, hogy azért volt 1-2 régi sláger, aminek a refrénjét velük üvöltöttem (haha). Harmadik bemelegítő csapat, a LAMB OF GOD következett. Soha nem figyeltem fel rájuk. Nincs velük igazából semmi konkrét problémám, csak egyszerűen nem fogott meg. Most sem...
Na de végre következett a SLAYER! Profin megtervezett színpadi show-val nyitottak, és ezt végig szinten is tartották. Aminek nagyon örültem, mert ha ezt fokozni szerették volna, az már elvitte volna a produkció lényegét egy másik irányba. Így viszont a mindannyiunk által favorizált thrash himnuszok közt remek időzítéssel, és jól átgondolt koncepciót felépítve jöttek egymást követve a látnivalók is a hibátlan zenei produktum mellett. Az utolsó album borítója jelent meg a színpad mögött, és kőkeményen megalapozták az utóbbi évek termésének eszenciájával a hangulatot. Kíméletlen tempót diktáltak, amire viszonzásul rengeteg őrült rajongó indította be azonnal a rakétákat. Na és ha már itt tartunk, a színpadon is volt bőséggel piró, és nem csak a kiszámítható, más bandáknál is előforduló cuccok, hanem számos, a zenekarhoz köthető szimbolika és dinamika is roppant jól el lett találva. Ezzel sem hibáztak az urak. Ahogy az első blokk végéhez értünk, lehullott az eddigi háttér és elővillantottak egy sötétebb korszakot megidéző, kevésbé modern molinó kompozíciót. Innentől a ránk zúduló tételek is ehhez passzoltak. Itt már a zenekart régóta kísérő arcok is megvadultak. Egymást követték a legendás dalok, azt gondolom, senki nem maradt elégedetlen a setlist tekintetében. Már meg sem lepett, mikor harmadszor is megújult a csapat mögötti kép, ami továbbra is remekül passzolt azon dalokhoz,
amiket a következő gyilkos szettben tartogattak még számunkra. Mikor pedig már azt gondoltuk, a végéhez értünk és már nem jöhet semmi változás, hiszen az utolsó dalt konferálta fel Araya mester, ismét lehullott a lepel és a negyedik, az utolsó háttérkép vált láthatóvá, amivel ezen az estén is Jeffre emlékeztek az Angel of Death-tel! Nem tudnám szavakba foglalni, ami ekkor következett. Valahol egy véres ütközet utolsó rohamának dühe és az emlékezés könnyeivel küszködés közti határmezsgyén egyensúlyozva értünk földet. Amikor felkapcsolták a világítást, még mindig a show hatása alatt voltam, de még egy hét elmúltán is, mikor ezeket a sorokat elkezdtem begépelni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése