2020. december 3., csütörtök

Patriot interjú - HUN

 "Következzék valami egészen más!", ahogy azt a Monty Python Repülő Cirkusza is mondta már a 70'-es években az Egyesült Királyságban és most mi is rálépünk erre az útra. Eleddig főleg "hagyományos" hangzású hc zenekarokat mutattunk be nektek a mozgalomból, de pár hete kaptunk egy mailt az angliai "Patriot" nevű zenekartól, hogy akarunk-e velük interjút. Mivel a punk hardcore egy olyan, teljesen más vetületét reprezentálják, mint amit eddig bemutattunk, nagyon megörültünk a lehetőségnek, hogy a téma egy teljesen más megközelítését is bemutathatjuk az olvasóknak. Alant olvasható beszélgetésünk Kane-nel zenéről, 80-as évekbeli angol HC-ról és minden egyébről:


01., Üdvözlet és köszönjük, hogy megválaszolod kérdéseinket! Kérlek mutatkozz be és mondj pár szót zenekarodról, a Patriotról az olvasóknak!


Szia, Kane vagyok. Én állok a Patriot nevű egyszemélyes zalai punk zenekar mögött.  


02., Punk hardcore zenekarként mutattad be a bandádat. Amennyire én tudom, az Egyesült Királyságban mindig is az Oi! és RAC csapatok uralták a színteret; miért választottad mégis ezt az irányt? Népszerű a HC jobbos körökben?


Nagyon fiatal koromtól fogva zenélek; úgy vélem, hogy a "fíling" nagyon fontos ebben az egészben, ez különbözteti meg az igazi zenét a műanyag popzenétől. Nem igazán választottam a stílust, inkább csak így jött ki: az érzés, a szavak, a kifejezés módja és a gitárhangzás egy olyan produktummá álltak össze, ami ehhez az irányzathoz tartozik. Mindig is bírtam a hardcore-t és a UK82-t (a UK82, másnéven UK hardcore a hc egyik angol leágazásának összefoglaló neve, eredetileg egy Exploited számból származik az elnevezés, tulajdonképpen a brit punkmozgalom második, 1982-es hullámát jelöli - a fordító), ez a stílus mindig is hatással volt rám, így azt hiszem ez magától jött. Úgy rémlik, hogy a HC-nek egészen sok jobbos követője van, de ezt az Egyesült Királyságban mindig titokban kell tartani. Ha valaki kimondja, hogy nem baloldali, azt levadásszák, zaklatják, elhallgattatják és eltapossák; ismertem olyanokat, akik még a munkájukat is elvesztették, mert a balosok addig nem nyugodtak, amíg ki nem derítettek róluk amit csak lehetett és mindent elkövettek, hogy eltiporják őket az összes létező módon. Valószínűleg pont ezért ilyen agresszív a zene, hogy egyfajta megtorlás legyen mindezért. Ez az egész borzasztó. Azok a zenekarok még csak nem is jobbosok, egyszerűen csak nem balosok! Támadják őket állandóan, főleg a neten. A zene a szabad véleményről, a szabad alkotásról és az érzelmek kimutatásáról szól.


03., Az interjú előtt belehallgattam a zenédbe a Bitchute-on, ami szerintem olyan punkzene, amire erősen hatott az RAC és van benne némi HC hatás is, így eléggé a hardcore mozgalom kezdeteire emlékeztetett. Megfelel a valóságnak ez az állítás? Hogyan jellemeznéd a zenédet?


Egészen őszintén úgy vélem, hogy ez megfelelő értékelés. Sokan mondták, hogy eléggé old school az alaphangzása; nagyon örülök neki, hogy ezt így gondolják, mert szerintem is ilyen.


04., Vannak egyéb hazafias/WP/NS, esetleg nacionalista HC bandák az Egyesült Királyságban jelenleg? Esetleg régebben voltak ilyenek?


Persze, vannak ilyenek, csak meg kell találnod őket a koncerteken és eseményeken.


05., Mi késztetett arra, hogy belevágj egy egyszemélyes bandába?


Gyűjtöttem némi tapasztalatot az egyszemélyes projektekkel már az elmúlt években, kellően megértettem a dolog lényegét és tudtam, hogy ezt jól fogom tudni csinálni, így végül ezzel az egyemberes felállással végeztem el mindent. 20 évig zenéltem zenekarokban; nem túl szerencsés, ha valaki nem vesz részt rendesen a csapatban, esetleg másik zenei irányba húz; szeretek keményen dolgozni a bandáimmal és azt is szeretem, ha szabadon igent mondhatok bármilyen koncertre, interjúra, kiadványra való felkérésre, legyen az split vagy válogatás. Mindez nagyon bonyolulttá válik, ha másokra kell hagyatkoznod, főleg ha lusták, netán túl messze laknak, esetleg olyan munkájuk van, amit nem tudnak összeegyeztetni a zenéléssel. Az egyszemélyes felállás azt jelenti, hogy elmehetek akárhová, csinálhatok nagyobb és kisebb bulikat egyaránt, mindig egyszerű vele felállni, gyakorlatilag semmi stressz nem jár mellette. Mivel eléggé szokatlan a dolog, ezért kifejezetten érdekli az embereket a látvány, eltér mindentől, de leginkább szórakoztatóvá és egyszerűbbé teszi a dolgokat számomra. 



06., Milyen lemezeken játszol? Meg tudnál osztani velünk némi infót ezekről?


Mindennel együtt több, mint 20 albumot írtam és jelentettem meg, de a Patriot az egy új kezdeményezés. Az "Invasion" című bemutatkozó lemez, ami az Oldschool Records-nál jelent meg, elég jól fogy, az emberek szeretik, így reményeim szerint jövőre meg tudom majd csinálni a másodikat is. A CD-n 14 dal van, 13 saját és 1 feldolgozás, a "See you in Valhalla" a No Remorse-tól. Egy jóbarátom csinálta a lemezen a grafikai munkákat, szerintem nagyon jól néz ki. 


07., Mesélnél kicsit a Magyar EP-ről?


A Magyar EP-t tényleg nagyon jó volt megcsinálni! Magyarországi áttelepülésemet ünnepeltem vele magyar szövegekkel. Természetesen tanulom már a nyelvet és a lemez elkészítése sokat segített a tanulásban. Ingyenesen letölthető az egész a budapesti Nordic Sun Records honlapjáról.

Linkek a "Magyar EP"-hez: 

https://patriotpunk.bandcamp.com/album/magyar-ep

https://nsbp.shop/en/product/patriot-magyar-ep/


08., Milyen terveid vannak a jövőt illetően? Dolgozol már a következő albumon?


Mindig új dolgokon dolgozom. Van kb. 5-6 szám, amik készen vannak és már fel is vettem és még írok majd többet is, ahogy jön az ihlet, aztán elküldöm az egészet a kiadónak, ha úgy érzem, elkészültem. Közben szándékomban áll folytatni az online koncerteket is, de remélhetőleg lesz pár igazi buli is a karantén elmúltával. 



09., Van más projekted a Patriot mellett?


Igen, van másik projektem is, de az teljesen más stílusú. Mindig szívesen segítek ki koncerten vagy stúdióban basszusgitáron, ha megkérnek rá; vállaltam pár beugrást a Whitelaw-nak és a Warlordnak, mielőtt elhagytam az Egyesül Királyságot, még az első karantén előtt.


10., Milyen zenéket szeretsz? Miket hallgatsz Ns vonalon, illetve azon kívül?


Ó, ez nagyon hosszú lesz, haha! Nagyon sok van és nagyon vegyes. Szeretem a Motörhead, Madball, Burzum, Tsjuder, Dark Throne, Brutal Begude, The Exploited zenéjét, meg még sok mást; a barátaim bandáit, azokat a zenekarokat, akikkel együtt játszottam. A zöme punk alapú, mint a "Nervous breakdown" a Black Flagtől, ami a zenei világ punk felére repített, meg ott van a Minor Threat, Slayer és a Sepultura, ami meg a metál felé. 

A színtérről nagyon szeretem még a Mistreat-et, minden megvan tőlük, nagyon jó arcok, és felettébb bírom a Skrewdriver számait, főleg a húzósabb, punkos dolgaikat, bár szerintem a balladáik szövegei minden idők legjobban megírt témái. Kedvelem még az Angry Aryans-t, de a zenei hatásaimról kérdeztél eredetileg, ezek a nagyszerű bandák viszont sajnos csak később jöttek, haha.


11., Mi inspirál számírás közben?


Általában edzés közben agyalok a dolgokon fejben, így születnek a szövegek. A riffek általában akkor jönnek, amikor éppen elaludnék, így mindig fel kell énekelnem az ötleteimet a telefonomra, különben mindet elfelejtem, ha elalszom, haha. Sok dolog inspirál, főleg a természet, meg az olyan dolgok, amik felháborítanak.



12., A közelmúltban költöztél Magyarországra. Honnan jöttél és miért pont Mgyarországra? Mit gondolsz az országunkról és rólunk, magyarokról?


Szerintem Magyarország csodálatos és nagyszerűek az emberek; először 2008-ban jártam itt a Mardukkal, aztán legutoljára a Venom Inc-vel, meg az Obituary-val. Az angol Midlands régióból költöztem ide, de eredetileg Glasgow-ból származom. Elegem lett az Egyesült királyságból; túlárazott, túlnépesedett, nem tudsz magadnak sehol se földet vásárolni; ki se lehet mozdulni az országban semerre se anélkül, hogy valami idióta ne árulja a földjét, hogy még több lakás épülhessen a bevándorlóknak; egy nagy kupleráj az ország. Egész nap dühönghetnék ezen, de nem fogok. Körbenéztem egész Közép- és Kelet-Európán, hogy lássam, merre mehetnék és a lista egyre rövidebb lett, míg a végén Magyarország állt az élen, vettem tehát egy házat, összepakoltam és költöztem. Itt tisztább a levegő, nyugisabbak az utak, kevesebb az ember, kisebb a stressz, jobb a politikai élet is (tudom, hogy sok itt élő magyarnak megvan erről a véleménye, de én az angol viszonyokhoz mérem a dolgot); szeretem az ételeket, a termékek minősége is jobb itt;  gondolom mert nem olyan óriási tömegtermelésben zajlik az előállításuk.


13., Mi a kedvenc magyar ételed?


MINDEN! Tegnap este krumplirószát ettem, csodálatos volt, a szomszédom meg hozott nekem valami káposztából, rizsből és kolbászból készült ételt; nem emlékszem a nevére, de szuper volt! A gulyás is fantasztikus.


14., Whiskey vagy pálinka? Netán straight-edge vagy?


Nem vagyok egy nagy iszákos, de kipróbáltam a helyi pálinkát, amit a barátaim és a szomszédok főztek; 1 feles elég is volt, haha, nagyon erős; gondolom azért is ilyen jó, mert házilag termesztett növényből készült. Igazából tényleg nem vagyok nagy whiskey rajongó. Alkalmi sörivó vagyok néhanapján. A helyi sör egész jó minőségű, de inkább az étel érdekel!



15., Le tudnál telepedni Magyarországon tartósan vagy ezt még majd meglátod?


Már letelepedtem!! Nem megyek innen sehova!


16., Milyen az élet az Egyesült Királyságban? Milyen ott a nacionalista/NS mozgalom?


Tapasztalataim szerint szörnyű; nagyon kicsi és az emberek egymást marták benne, nem a mozgalom gyarapítására fókuszáltak, hogy új embereket vonzzanak be és ez nagyon meggyengítette az egészet, így az idióta, számítógép mögött ülő liberálisok könnyű prédáivá váltak. Rendkívül lehangoló volt mindez. Nagyon sok nacionalista felfogású ember nem vesz részt a mozgalomban, talán ők a többség.


17., Úgy vélem, nincs olyan ember Angliában, aki ne szurkolna valamilyen foci klubnak. Melyik a te kedvenced?


Sajnálom, nem érdekel a foci egyáltalán; rengeteg szart láttam anno a Rangers és a Celtic szurkolói között Glasgow-ban, teljesen megosztja a várost; fiatalkoromtól bokszolok és thai boxolok, sosem voltam igazán fociszurkoló. 



18., Támogatod a futballhuliganizmust?


Nem. Ha valaki bunyózni akar, akkor az 1:1-ben a megfelelő felállás erre olyan környezetben, ahol ez nem érint olyanokat is, akik nem akarnak a részévé válni; vannak csoportos MMA események is, ha valaki csapatban akarna küzdeni. Ahogy említettem, rengeteg szarságot láttam Glasgow-ban emiatt. Ha harcolni akarsz, hívj ki valakit és készüljetek is fel rá edzéssel.


19., Sportolsz valamit? Fontos a mozgalom tagjai számára a sport?


Igen, bokszolok és thai-boxolok, 4. fokozatom van thai box-ban, 3. meg kickbox-ban, lila övem brazil jiu-jitsu-ban, judoban egy danos vagyok, karatéban szintén. 3 éve visszavonultam a profi ökölvívástól, mert azt mondták, hogy túl öreg vagyok már ahhoz, hogy liszenszt kapjak, így lekötöttem 8 engedély nélküli bokszmeccset, meg is nyertem mindet, a kor nem akadály tehát. Nyertem egy nehézsúlyú kickbox címet a WKO 2019-es rendezvényén és néha megmérettetem magamat súlyemelésben is.  Szeretek zenét hallgatva futni és edzeni szinte minden nap; úgy vélem a sport nagyon fontos, ez is hiányzott az egyesült királyságbeli NS mozgalomból.

Úgy vélem, hogy az edzés rendkívül fontos számunkra, hatalmas jelentősége van abban, hogy erős és felkészült maradhass, megóvhasd véred és elméd tisztaságát; fontos felpumpálni a tesztoszteron szintünket ahhoz, hogy a legjobb formába kerüljünk, fejleszthessük és megóvhassuk vérünk és génjeink tisztaságát, amennyire csak tőlünk telik. A környezetszennyezés és a feldolgozott élelmek fogyasztása a tesztoszteron szint jelentős csökkenését eredményezte a férfiaknál a 2. világháború óta; a fehér férfi nem lehet elpuhult, elhízott, passzív és gyenge; az őseinktől örökölt sok évszázados vérvonal nem a sajátunk, hogy eltékozoljuk. Meg kell tartanunk erejét; a jövő generációival szembeni kötelezettségünk ez. Azt is gondolom, hogy fehér emberként kötelességünk állandóan tesztelni magunkat, mindig feljebb és feljebb kell tolni a lécet; én például minden januárban felteszem magamnak a kérdést, hogy "okosabb lettem tavaly óta?", "többet értem el tavaly óta?", "le tudnám-e győzni magamat, ha képes lennék kiállni önmagam ellen egy szorítóban?" - a válasz most és mindig - "igen!" kell legyen. A kor nem kifogás, remek módszereket lehet kitalálni arra, hogyan használhatjuk fel és aknázhatjuk ki az erőnket különböző módon. Évekig az volt a jelszavam, hogy "A nagyság keresése közben a cél maga az út, és az út maga a cél: elérni az elérhetetlent, az Übermensch-et".



20., Köszönjük a ránk szánt időt és a válaszokat! Ha esetleg szeretnél még hozzáfűzni valamit, most van rá lehetőséged.


Földünk és a Természet megértése rendkívül fontos; nem gyengíthet el minket a központi fűtéstől és a mikrohullámú sütőben készült ételektől való függés; azok a magyarok, akiket ismerek, maguk termelik az élelmüket és megértették, hogyan kell összhangban élni a természettel, ez teszi őket felsőbbrendűvé, és megóvja őket az olyan hatalmaktól való függőségtől, amik nem viselik szívükön a fehér emberek érdekeit. Az efféle függetlenség távol tart azoknak a karmaitól, akik el akarnak minket pusztítani. A történelem egy másik olyan alap, amire építhetünk; ismerem és sokat használom a rúnákat; ezt Európában számos helyen törvényen kívül helyezték, amit nagyon zavarónak találok, történelmünk elpusztítása megvetendő dolog. 

Nagyon köszönöm az idődet, igazán hálás vagyok, hogy helyet adtál zenekaromnak a blogodon. Remélem, hogy az emberek belehallgatnak majd a zenébe, talán letöltik az EP-t is és megveszik az albumot, ha tetszik nekik. Remélem találkozunk mindannyiótokkal, ha egyszer vége lesz ennek a hülye vírusidőszaknak. Ha nem, akkor csinálok még live stream bulikat, az egy emberes felállás lehetővé teszi az ilyesmit.

A zenekar Telegram csatornája:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése