2018. október 3., szerda

Eternal Bleeding interjú

Ha Csillagok Háborújáról és NSHC-ról beszélünk, akkor elkerülhetetlen, hogy szóba kerüljön az Eternal Bleeding; mivel mi magunk mindkét témát kedveljük, úgy döntöttünk hát, hogy csinálunk egy interjút a thüringiai srácokkal. 😊 Amikor tavaly megint elhatároztuk, hogy újraindítjuk a blogot, gyűjtöttünk pár nevet, hogy kivel kéne interjút csinálni; az első találat az Eternal Bleeding volt, mert mindig nagyon kedveltük a zenéjüket. Miután 2016-ban Csehországban végre lehetőség nyílt rá, hogy élőben is lássuk őket, nem volt kétséges, hogy meg fogjuk őket keresni egy kötetlen beszélgetésre. Íme az interjú Németország egyik legjobb zenekarával:

1., Mikor alapítottátok a zenekart?

Helló, először is köszönjük az érdeklődést. A zenekart 2005-ben hívtuk életre Altenburgban (Thüringia).

2., Akkoriban a HC nem volt túl népszerű a német színtéren. Milyen HC csapatok voltak akkoriban a mozgalomban? Milyen volt a publikum reakciója a zenétekre?

Igen, ez így van, bár már akkor is volt pár hasonló irányultságú zenekar. A közvetlen közelünkben ott volt a Brainwash, a Moshpit és a Wewelsburg, akiket (legalábbis részben) a mi zenei irányzatunkhoz sorolhatunk; országos szinten ott voltak még a Civil Disorder, Burn Down, Fear Rains Down, Hope For The Weak, Path of Resistance és a Racial Purity zenekarok, de akadtak még páran. A reakciók egész jók voltak, legalábbis mindig akadt mozgásra bírható közönség. A személyes visszajelzések is mindig pozitívak voltak. Ezekben az időkben még voltak internetes fórumok és koncertbeszámolók, ahol további hozzászólásokat is írhattak az emberek.

3., Kérlek mondj valamit a tagságról! Hányan vagytok a bandában?

Kezdetben négyen voltunk: egy gitáros, egy basszer, dobos, énekes. Olyan 2009. óta nincs bőgősünk, ami élőben eléggé bosszantó volt. 2010-ben újra lett basszerosunk,  aki 2016-ig volt velünk, azóta basszusgitáros nélkül játszunk. 2011-ben lett egy másodgitárosunk is. A jelenlegi felállás szerint van két gitárosunk, dobosunk, énekesünk. A stúdióban én játszom fel a basszusgitárt, élőben meg bőgő nélkül lépünk fel.



4., Mi a véleményetek arról, ha egy zenész 12 különböző bandában muzsikál? Ez nem hat ki a zene minőségére is? Nem megy ez a zenei sokszínűség rovására? Ti benne vagytok egyéb projektekben?

Azt hiszem, itt elárulhatom, hogy az Eternel Bleeding gitárosai a Burning Hate-ben is játszanak. Nekem van egy Fundus nevű szólóprojektem ( itt tudhattok meg többet róla: https://www.facebook.com/DDabg/ ).
Ahogy látod, mi nem tartjuk ezt olyan kritikusnak, de persze mindennek van határa és a végén fel kell tennünk a kérdést, hogy ennek nincs-e a hatása a zene minőségére is. A magunk részéről nem hinném, mi rendesen beosztottuk a dolgokat. Vannak bizonyos előnyei is, pl. a koncertszervezőknek kevesebb így a költsége, meg egyetlen úttal két zenekarral is lehet érdemben próbálni egyszerre. Azt mondanám, hogy mindenki maga tudja, hogy mennyit bír és hogy érzi. A mi régiónkban egyébként sajnos az utánpótlás is hiányzik, így annak a lehetősége is megnőtt, hogy valahol ki lehet / kell segíteni.

5., Amikor élőben láttalak titeket, akkor két énekes volt a mikrofonnál. Ez még mindig így van? Nekem nagyon tetszik az ötlet, mert két énekessel sokkal jobbá tehető az egész hangzás. Tervezitek ezt megtartani?

Igen, az énekesünk erősítést hozott, hogy lélegzethez jusson. :) Tervezzük ezt megtartani.



6., Az utolsó lemezen elmentetek metalcore irányba, pedig korábban punkosabban szólaltatok meg. Szeretnétek továbbra is ebbe az irányba haladni? Nem gondoljátok, hogy manapság egy kissé túl sok a metalcore banda a színtéren?

Szerintem ebben az irányban fogunk haladni; igazából mindig ezt akartuk, de régebben nem voltunk abban a helyzetben, hogy ezt megtehessük. Akad már pár ilyen jellegű banda, de ezek között nincs túl sok igazán jó (mi sem vagyunk azok, sajnos). A célunk egy olyan magas színvonalú album létrehozása most, ahol minden egyben van. Ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk, azzal a céllal, hogy tényleg jó muzsikát írjunk.


7., Láttam Facebookon, hogy új anyagon dolgoztok. Mikor hallhatunk valami újdonságot tőletek? Vannak esetleg konkrét terveitek (split, album, stb.)?

Tervezünk egy 10-12 számos lemezt, eddig egy dal van készen, szóval el fog ez még tartani egy darabig; azt mondom, még négy év, ha jók vagyunk.

8., Nálatok is annyi a bevándorló, mint Nyugat-Németországban (München, Frankfurt,Köln, stb.)? Nemrég voltam Münchenben és az állapotok katasztrofálisak voltak; nálatok, az egykori NDK-ban azért ennél jobbak a viszonyok, ugye?

Jól látod, de sajnos ezek a folyamatok nálunk, az egykori NDK-ban is 2015. óta teljes gázzal zajlanak; a nagyvárosokban, mint Lipcse, Chemnitz, Drezda, Erfurt, stb. már nem túl jó a helyzet. A nagy különbség az, hogy nálunk a lakosság nagy többségében még él a szándék az ellenállás iránt, bár ez nem lesz elég ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok.



9., Támogattok valamilyen pártot-pártokat, ha Bundestag választások vannak? Van egyáltalán értelme bármilyen pártra szavazni? Az NPD jelenthet igazi alternatívát Németországnak? Esetleg az AfD…?

Régebben részben az NPD-re szavaztunk és aktívan támogattuk a választási kampány során is. Ha választások vannak, ez részben most is így van. Páran az AfD-re szavaznak, de a párt számunkra is kérdéses, mert gyaníthatóan csak azért hozták létre, hogy legyen egy nyíltan beszélő „szelep”, amit mutogathatnak az embereknek; hogy ez a párt bármit is változtatni tudna vagy akarna, azt senki se tudja. A mostani helyzetben talán ez az egyetlen esély, hogy parlamentáris úton a bevándorlóáradat ellen bármit tehessünk.

10., Megjelenéseteket tekintve nem vagytok tipikus jobbos zenekar, a színtér klasszikus öltözeti elemei (bakancs, bomber, stb.) már a kezdetektől hiányoztak nálatok. Mi ennek az oka? Miért hagytátok el a klasszikus skinhead kinézetet?

Nehéz ezt megmondani, mindenkinél más oka van. Ha egyszer részletesen megnézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a kinézet megfigyelhető az ellenoldalon és nem politizáló egyéneken egyaránt, tehát ennek alapvetően semmi jelentősége nincs már és időnk se nagyon volt rá; a zenekar alapításakor meg egyszerűen nem ültünk le erről beszélni.



11., Pár éve nagyon népszerűek voltak nálatok (úgy értem a mozgalomban) az ún. „autonóm nacionalisták”, de ahogy elnézem, mára ezek az aktivisták már nem olyan aktívak, mint korábban. Hogy vélekedtek erről?

Jómagam ismételten csak az utánpótlás problémáját vélem megállapítani; lehet hogy ez túlzottan szubjektív vélemény, de a mozgalom koncertjein és politikai rendezvényein évek óta ugyanazok az emberek láthatóak. Egy szép nap az EB koncertek majd nyugdíjastalálkozók lesznek. Ha az utánpótlást illetően helytálló a megállapítás, akkor itt keresendő az ok, ha azonban a fekete öltözetre és a militáns aktivizmusra gondolsz, akkor úgy gondolom, hogy sokan megértették, hogy lépjenek a nyilvánosság elé és ez semmi esetre sem fekete ruházatról meg álarcokról szól.

12. A "Dead Eyes Kissed the Light" lemezen C3PO idézeteket hallottam a Csillagok háborújából. Rajongtok a droidokért? Vagy hogy jött ez az ötlet?

Ja, nagy cirkusz is volt miatta, az énekesünk ugyanis nagy rajongó és mindenáron azt akarta, hogy a cimbije, C3PO rajta legyen. :D Amúgy nem. A C3PO-s introval induló dal azt hiszem, hogy a „Don’t switch me on” volt, ami arról szól, hogy nem engedem, hogy belőlem is robotot csináljanak, ezért volt ez a bevezető.


13., Úgy látom, hogy nemrég elindult pár új kiadó a színtéren (pl. a Leveler Records), ami metálra és HC-re szakosodott. Régebben ilyenek voltak az Until the End Records, Final Stand Records, stb. is, de sajnos ezek mind eltűntek. Szerintetek fennmaradhat huzamosabb ideig a mozgalomban egy ilyen HC/metál kiadó?

Potenciál biztosan lenne benne, de nem nagyon van erre rálátásom. A végére mindig termelődik pénz; aki ezzel jól gazdálkodnak, az túlélhet.

14., A lemezeitek mindig a PC-Records-nál jöttek ki. A jövőben is náluk maradtok?

Szerintem igen, mindig elégedettek voltunk.


15., Mit gondoltok arról, hogy az emberek nem veszik meg a színtér zenéit lemezen és csak simán a netről töltögetik le azt? Nem fogja ez a zenekarokat és kiadókat tönkretenni?

Mivel zenei színterünk nem professzionális, ahol a muzsikusok ebből is élnek, nem hiszem, hogy ez akkora szerepet játszana. Számomra az EB szempontjából mindegy, ha valaki letöltöget. A kiadók szempontjából nyilván ez teljesen máshogy néz ki. Itt látnia kéne mindenkinek, hogy a pénzüket a színtér legegyszerűbb és legmegfelelőbb támogatási formájába fektetik.



16., Melyik új német zenekart ajánlanátok nekünk meghallgatásra?

A Fundus-tól eltekintve :) azt mondanám, hogy az Anthrazit elég jó. Van pár jó banda, de te újat akartál… :)

17., Most nincs több kérdésem. Ha volna még mondanivalótok, akkor itt a lehetőség…

Köszönjük az érdeklődést és sok sikert kívánunk a projektedhez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése