2018. október 12., péntek

Mortuary interjú

Igen kevés death metal / grindcore csapat akad világszerte a mozgalomban, így ideje volt, hogy hogy végre meginterjúztassunk egy brutális deathcore csapatot is. Mivel a zenekarra már a Myspace-es időkben is felfigyeltünk (és mivel ők voltak az egyetlenek, akik ismerik a Pushing Onwards-ot, haha) végülis rászántuk magukat, hogy írjunk egy mailt a Mortuary-nak; alant olvasható az interjú:



1., Helló srácok! Első kérdésem igen unalmas, de annál szükségesebb: mikor és miért alakítottátok a zenekart? Meséljetek valamit a felállásról, kérlek!

Legyetek üdvözölve! A társaságunk 2008. óta aktív zeneileg (pár tagunk már korábban elkezdett muzsikálni, de nem ebben a felállásban). Mi 2009-et mondanák a Mortuary alapítási évének, mert akkor készültek el az első dalaink (mármint azok, amiket mutogathattunk is már ;) ). Mivel magánéletünkben sok slam-et, grindcore-t, death metalt, stb. hallgatunk és mivel sorainkban kevés ilyen csapat akad (legalábbis eddig), úgy döntöttünk, hogy ebbe az irányba fogunk elmozdulni; így született meg a MORTUARY.



2., A hozzátok hasonló zenei irányzatot követő zenekarok nem túl gyakoriak köreinkben. Miért választottátok ezt a stílust? Népszerű a zenétek színtéren? Vannak hasonló zenekarok a mozgalomban?

Valóban, nincs túl sok olyan, akik ezt az irányzatot követnék. A Painful Life és a Mass Destruction aktívak még, csak hogy két olyat mondjak, ami hasonló hozzánk. A „népszerű” nem jó kifejezés; az elmúlt években sikerült egy kisebb hallgatóságot „megnyernünk” magunknak a zenénkkel. Köszönet minden támogatónknak!



3., Gyakran léptek fel? Csak hasonló (NSHC / metál) csapatokkal játszotok? Vannak koncertjeitek „mainstream” metálzenekarokkal is?

Ha meghívnak egy rendezvényre és időnk is megengedi, akkor természetesen fellépünk. Az elmúlt években játszottunk már a legkülönbözőbb stílusú zenekarokkal. Nekünk tök mindegy, hogy „X” zenekar RAC-t, HC-t vagy metált játszik. Mivel a mainstream meglehetősen ellenséges velünk szemben, onnan még nem jött eddig felkérés. :D

4., A Mortuary politizálós csapat? 

Ezt egy egyszerű „IGEN” –nel is elintézhetjük. Nincsenek nem politizáló zenekarok; abban a pillanatban, hogy állást foglalsz valamiben, máris elvesztetted a politikamentesség címkéjét.



5., Mondanátok pár szót arról, hogy miről szólnak a szövegeitek azoknak az olvasóknak, akik nem ismerik a lemezeiteket?

Phhuu, hol is kezdjem… :) Eddig mindent megzenésítettünk, ami zavart minket, jobban mondva mindent, amiről szólnunk kellett, ez nem fog a jövőben se változni. A boszorkányégetésektől a hamis barátokon át a családról, összetartásról és a „mozdítsátok meg már végre a lusta seggeteket!”-témákig minden volt már.

6., Vannak összetűzéseitek az Antifával a régiótokban?

Akad pár igazán „kemény” antifa gyerek a régiónkban, akik szétverték a próbatermünket, hogy megfélemlítsenek minket (vagy mittudomén, mit akartak), persze sikertelenül. :) Ha beléjük futunk a városban, egyik se mer egy szót se szólni, ahogy azt már megszokhattuk.


7., Jártok „mainstream” bulikba? Vannak ott kapcsolataitok? 

Persze, természetesen járunk mainstream koncertekre. Elvétve akadnak kapcsolataink is, de persze csak „fű alatt”. ;)

8., Mondjatok valamit a zenei hatásaitokról, kérlek! Úgy vélem, nem csak politizálós bandákat hallgattok… :) Szeretitek a régi RAC zenekarokat is?

A hatás magától jön szerintem, ha a szabadidőben hallgatott zene tetszik. Magánéletünkben sokat hallgatjuk a Whitechapelt, a The Black Dahlia Murdert, az Ingestedet, az A Day To Remembert, de az Übermensch-et / Anthrazitot, a Blutzeugent, a Skrewdrivert és a Blue Eyed Devils-t is. Természetesen nem csak a kemény dolgokat hallgatjuk, keresztül-kasul meghallgatunk mindent, ami tetszik, ezért is elég nehéz meghatározni az általunk játszott zene stílusát (van benne death metal, metál, grindcore, rock, stb.).



9., Milyen az élet felétek? Küzdötök a munkanélküliséggel? Mi a véleményetek a migrációs krízisről?

Régióról-régióra eltérő a helyzet, nálunk most egész jól állnak a dolgok, mert van helyi nagy- és kisiparunk. A migrációs válság (az INVÁZIÓ megjelölés jobban illik ide) mindenütt ugyanolyan (a rablások, nemi erőszakok és gyilkosságok mindennapossá váltak … UNDORÍTÓ) és ez még ROSSZABB lesz. Mozduljatok meg, mert különben nem lesz HOLNAP!

10., Az Eternal Bleedinges srácok említették, hogy szerintük Németországban komoly utánpótlási gondokkal küzd a színtér. Ti ezt hogy látjátok?

Részben igennel, részben nemmel felelnék. Sok régióban maradt meg a mozgalmi struktúra épségben, ott az elnyomás ellenére is tevékenységet tudnak kifejteni (le a kalappal előttük!); még nem veszett el minden.

11., Vannak olyan új zenekarok a színtéren, amiket ajánlanátok nekünk?

Hát persze! A „Beater Dowlen”, a „Thrive On A Cross” és a „Leave All Behind” csapatokat érdemes a szemmel tartani.

12., Ha nem tévedek, a Mortuary már egy „régebbi” zenekar, ennek ellenére eddig két lemezt jelentettetek meg (egy splitet a Painful Life-fal és egy nagylemezt), de már az utolsó album is több mint 3 éves. Van valami új tervetek?

Igen, ez így van; annyit tudok most mondani, hogy új CD-n dolgozunk most. Mivel 2019-ben 10 évesek leszünk, gondolhatjátok, hogy fogjuk ezt megünnepelni.



13., Gyűjtötök lemezeket?

Nem Vagyunk nagy gyűjtök, akik megvesznek mindent, ami a piacra kerül, de gyakran támogatjuk természetesen az új és régi zenekarokat egy-egy művük megvásárlásával; ez a KÖTELESSÉGÜNK!

14., Van valamilyen zenei mellékprojektetek, amiben részt vesztek? 

Páran a bandából játszanak máshol is: a Painful Life-ban, a Flakban, a 2 Minutes Warningban…

15., Ismeritek a magyar színteret? Esetleg pár zenekart? 

A magyar mozgalom struktúrájára nincs nagy rálátásunk, de természetesen hallottunk pár magyar zenekarról (ez alap!), mint például az Archívumról, a Pushing Onwards-ról, a Jogos Önvédelemről és a Fehér Törvényről.

16., Miért lett az albumotok címe „Elysium”? 

Végre megkérdezi valaki ezt tőlünk. ;) Nagyon egyszerű a dolog: olyan címet akartunk, amivel egyszerre MINDENT és SEMMIT se mondunk. Rátok is bízzuk, hogy mit kapcsoltok az Elysiumhoz (például a megfoghatót vagy a megfoghatatlant).



17., Oké, nincs több kérdésem mára, ha van még mondanivalótok, akkor itt van hozzá rá a lehetőség!

Köszönj az érdeklődést. Nagyon jó projekt, csak így tovább! Azoknak, akik még tudnak gondolkodni: vegyétek le a szemellenzőt és hagyjátok abba a veszekedést –
MOST EURÓPÁRÓL VAN SZÓ! TARTSATOK ÖSSZE!
NÉMET_MAGYAR BARÁTSÁG

…és végezetül egy idézet Johann Wolfgang von Goethétől:

„Az utcakövekből is lehet szépet építeni”
Álljatok ellen!

Mortuary 2 0 1 8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése